Elkapták a zikavírust, ahogy a magzatot károsítja

Először figyelték meg és dokumentálták kutatók, hogy miként károsítja a magzat agyát a zikavírus egy olyan emsemakákó-magzatban, amelynek anyját zikavírussal fertőzték meg. Az emlősállaton végzett kísérlet a fertőzés elleni gyógymódok kutatásában nyújt segítséget.

„Eredményeink minden kétséget kizártak, hogy a zikavírus hihetetlenül veszélyes a fejlődő magzatra és részletesen megmutatták, miként fejlődik ki az agykárosodás" – idézte Kristina Adams Waldorfot, a Washington Egyetem kutatóját a Medical Xpress tudományos hírportál.

A Nature Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője felhívta a figyelmet, hogy a tanulmány közelebb visz minket annak megállapításához, egy oltóanyag vagy egy gyógyszer képes-e megelőzni a magzati agy sérülését, és biztonságos-e várandósság idején alkalmazni azt.

Először figyelték meg és dokumentálták kutatók, hogy miként károsítja a magzat agyát a zikavírus

„Ez az egyetlen közvetlen bizonyíték, amely azt mutatja, hogy a zikavírus a terhesség harmadik trimeszterében képes áthatolni a placentán és hatni a magzati agyra, bezárva az agyfejlődés bizonyos aspektusait” – magyarázta Michael Gale professzor, a tanulmány társszerzője.

A szakemberek megdöbbentek, amikor meglátták az első MRI-felvételeket a magzati agyról 10 nappal az után, hogy az anyát megfertőzték a zikavírussal. „Nem számítottunk arra, hogy a magzati agy ilyen nagy területen ilyen gyorsan károsodik. Eredményeink azt jelzik, hogy az agykárosodás megelőzésének gyógymódja vagy egy vakcina vagy egy betegséget megelőző orvosság kell legyen, amelyet a szúnyogcsípés idején kell alkalmazni a vírus semlegesítésére. Mire a várandós nőknél megjelennek a zikaláz tünetei , a fertőzés a magzati agyra már hatással lehet, károsíthatja azt" – mondta Lakshmi Rajagopal, a tanulmány másik társszerzője.

Amerikai kutatók egy csoportja áttörést ért el a Zika-vírus kutatásában, miután sikerült megfejteniük milyen kapcsolat van a betegség a mikrokefáliával, azaz az abnormálisan kis fejjel és fejletlen aggyal születő babák között. Részletek!

Az egyiptomi csipőszúnyogok terjesztette zikaláz legtöbbször veszélytelen, azonban ha várandós nőt fertőz meg, akkor a magzat rendellenesen kis fejjel, mikrokefáliával jöhet világra, ami további súlyos fejlődési rendellenességeket okozhat. 2015 óta mintegy 70 országból és területről jelentettek zikalázat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. Szakemberek becslése szerint a jelenlegi zikajárvány akár 93 millió embert fertőzhet meg Latin-Amerikában és a Karib-térségben. Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra