Elkapható-e a herpesz nemi úton?

Igen gyakori betegség a herpesz, így szinte mindenki rendelkezik valamennyi információval erről a kellemetlen problémáról. Érdemes azonban teljesebb képet kapni a tévhitek elkerülése végett.

Világszerte a herpesz az egyik legelterjedtebb vírus. Összesen két típusa veszélyes az emberre, így az I-es ( HSV-1 ) és a II-es (HSV-2) típusú Herpes simplex vírus. Előbbi az ajkakon, utóbbi az intim területeken okoz időről időre bőrgyulladást, ráadásul a szervezet teljesen soha nem tudja kiirtani ezeket a kórokozókat. A fertőzés ennek értelmében tehát egy életen át elkíséri azt, aki egyszer elkapta.

Örökös körforgás

A vírusok az érzőidegek mentén a regionális idegdúcok sejtjeibe kerülnek, majd időnként reaktiválódnak. Ilyenkor az érzőidegek mentén kijutnak a bőrfelületre, ahol tehát visszatérő bőrgyulladást eredményeznek. Az immunrendszer ugyan ezt követően képes annyira megtizedelni a számukat, hogy a tünetek elmúljanak, a vírusok azonban lappangó állapotba visszahúzódva továbbra is csak a megfelelő alkalomra várnak. Ez így pedig egy örökös körforgássá áll össze.

Citromlé, ecet, pálinka és körömlakklemosó - dolgok, amiket soha ne tegyünk a herpesz elleni küzdelem során.

A herpesz kiújulását számos dolog elősegítheti, fizikai és lelki okai egyaránt lehetnek.

Egy közös pohár is okozhat gondot

A herpesz jellemzően aktív állapotában fertőző, de akár lappangási idő alatt is át lehet adni. Sérüléseken vagy testnedveken keresztül terjed, ennek megfelelően az I-es típusnak igen jó közvetítője lehet a csókolózás, de a közös pohárról, evőeszközről, rúzsról, borotváról is átterjedhet egyik emberről a másikra, akárcsak a HSV-2 szexuális aktus közben.

A herpesz időről időre fájó, gennyes hólyagokat eredményez
A herpesz időről időre fájó, gennyes hólyagokat eredményez

A Herpes simplex két típusa elég hasonló egymáshoz, ezért az ajakvírus orális szex révén, vagy akár a kezek közvetítésével is megjelenhet az intim testtájakon, sőt, a fertőzés fordított irányba is megtörténhet ilyenkor. Éppen ezért kifejezetten javasolt ennek az érintkezési formának a kerülése, amíg a hólyagok, valamint az azután maradó hegek valamelyik partneren jelen vannak.

Hasonlóan az ajkakat érintő változathoz, a genitális herpesz esetén is még a bőrtünetek előtt jelentkezhet égő fájdalom, érzészavarok és viszketés az adott területen. Jellemző a bőrpír- és duzzanat, majd a hólyagok hamarosan elgennyednek és kifakadnak, helyükön pedig gennyes lepedékkel fedett, fájdalmas fekélyek maradnak vissza. A gyógyulási idő nagyjából 10 nap. Mivel a nemi szervi herpesz gyakran egyéb szexuális úton terjedő betegségekkel együtt fordul elő, ezek meglétét az orvosi kivizsgálás során mindenképpen ki kell zárni.

Nyomkodni szigorúan tilos

Az aktív herpesz mindkét esetben spontán gyógyul, megfelelő gyógykészítmények használatával azonban a folyamat felgyorsítható. A hólyagocskákat kiszúrni, szétrepeszteni kifejezetten tilos, ugyanis a bennük található folyadék rendkívül fertőző!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra