Életveszélyes kórházak: Tízezrek haltak meg baktériumfertőzés miatt

Az Egyesült Államokban 2005-ben csaknem 19 ezer ember halt meg, miután megfertőződött azzal a baktériummal, amely ellenáll a gyógyszereknek is.

Egy friss kutatás szerint, amely a kormány megrendelésére készült, a baktérium kétszer olyan elterjedt, mint ahogy azt korábban gondolták.

A methicillin-rezisztens baktérium, a Staphylococcus aureus (MRSA) először a kórházakban és az idősotthonokban jelent meg, és támadta meg az amúgy is legyengült szervezetű embereket.

Bőrön át is fertőz

A fertőzés először a sebeken keresztül jutott a szervezetbe. Később azonban megjelent egy olyan változata is, amely már a bőrön át fertőzött, és az egészségeseket is megtámadta.

A járvány futótűzként terjedt Los Angelesben a homoszexuális férfiak körében, az atlantai egészségügyi hatóságok pedig a börtönökben is tapasztalták a kór gyors terjedését.

94 ezer fertőzött

A legújabb kutatás szerint az új vírustörzs 2005-ben több mint 94 ezer embert fertőzött meg, közülük pedig majdnem 19 ezren veszítették életüket. Sok esetben azonban nem sikerült pontosan beazonosítani, hogy az MRSA volt-e a halál kiváltó oka.

A kutatásból kiderült, hogy sokkal gyakoribb a vírusnak az a fajtája, amely már az egészséges szerveket is károsítja. Arra is rámutattak a felmérés készítői, hogy a betegség 85 százalékban olyanoknál jelent meg, akik átestek valamilyen orvosi kezelésen. Néhány intézmény kifejezett "vírusközponttá" vált, hiszen az orvosok és a nővérek a kezelések során az eszközökkel egyik betegről a másikra ragasztották át a kórt.

Vannak kórházak, ahol nem sikerült csökkenteni az új megfertőzöttek számát, mert nem tudták izolálni a kórt.

Az Egyesült Államokban 1968-ban ismerték fel először a betegséget. A betegség utolsó áldozata hétfőn veszítette életét, a tinédzserlányt egy hétig kapott kórházi ellátást, a fertőzés azonban nagyon hamar átterjedt a veséjére, a májára, a tüdejére és az izmaira is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra