Elbocsátások a Bernard Matthews baromfitermék cégnél

A Bernard Matthews hétfő esti hivatalos bejelentése szerint a cég eladásai 40 százalékkal zuhantak, mióta kelet-angliai pulykafarmján a hónap elején kimutatták a madárinfluenza emberre is veszélye H5N1 vírustörzsét. A telepen két hete mind a 159 ezer pulykát leölték. Az eladások zuhanása miatt a társaság az illetékes szakszervezet vezetőivel tartott hétfői találkozón "sajnálattal terjesztette elő" azon tervét, hogy már másnaptól 130 brit dolgozójának mond fel, egyelőre ideiglenes jelleggel. A cég közölte azt is, hogy az értékesítés jövőbeni alakulásától függően "nem lehet kizárni" további 400-500 alkalmazott elbocsátását. A Bernard Matthews Magyarországon a SáGa Foods baromfifeldolgozó céget birtokolja. David Miliband brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi miniszter hétfőn a londoni alsóházban kijelentette: a kór nagy-britanniai forrásának felderítését célzó vizsgálat továbbra is arra a kapcsolatra összpontosít, amely a Bernard Matthews érintett kelet-angliai pulykatelepe és Magyarország között fennáll. A brit kormány ezek szerint továbbra is kitart azon hivatalos álláspontja mellett, amely szerint az egyik valószínű forrás a Magyarországról érkező baromfitermék-import lehetett. Az előző hét végén Fred Landeg helyettes brit főállatorvos a szaktárca aznap kiadott új vizsgálati jelentéseit ismertetve Londonban azt mondta: "a leghitelesebb hipotézis" még mindig az, hogy a vírus Magyarországról importált pulykahús révén érkezett Nagy-Britanniába. Ennek ugyanakkor ellentmondani látszott a minisztérium, valamint a brit élelmiszer-szabványügyi hivatal (FSA), az egészségvédelmi hatóság (HPA) és a húshigiéniai szolgálat (MSA) által közösen összeállított, ugyancsak pénteken kiadott vizsgálati jelentés, amely szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem került a Bernard Matthews telepére pulykahús a korábbi magyarországi madárinfluenza-előfordulások térségéből. A brit helyettes főállatorvos kijelentette: tudatában kell lenni annak, hogy esetleg soha nem sikerül véglegesen megállapítani a vírus eredeti forrását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra