Egy ország, ahonnan eltűnt az AIDS

Sikerült teljes egészében felszámolni az AIDS-járványt Ausztrália határain belül, a HIV-fertőzöttség azonban továbbra is gondot okoz az országban.

A járvány 80-as és 90-es években nagyjából évi ezer emberrel végzett, majd az antiretrovirális gyógyszerek bevezetése óta folyamatosan csökkent az esetek száma. Ezek a gyógyszerek lehetővé teszik, hogy a HIV-fertőzötteknek, hogy hosszú és egészséges életét éljenek. A diagnosztizált AIDS-esetek száma mostanra olyan alacsonyra csökkent Ausztráliában, hogy gyakorlatilag eltűnt a betegség az országból - írja az Index .

A HIV fertőzöttség Délkelet-Ázsiában és Afrikában a legsúlyosabb, egyes területeken a lakosság 50-80 százalékát érinti. Az alábbi cikkünkben bővebben is olvashat a betegségről!

Ez nem jelenti a "korunk pestiseként" is nevezett AIDS-járvány végét: a szakemberek szerint a HIV-fertőzöttek száma továbbra is probléma, hiszen évente ezer új esetet diagnosztizálnak, ráadásul minden tizediket előrehaladott stádiumban. Mivel az emberek ritkán járnak szűrővizsgálatokra, így a fertőzöttségükre sem derül fény - sokan már csak az AIDS stádiumában szembesülnek az érintettségükkel.

A világjárvány a nyolcvanas évek elején, San Franciscóból indult ki. Kezdetben a fertőzés főként a homoszexuális férfiakat, az intravénás kábítószer-élvezőket és azok szexuális partnereit támadta meg, illetve a transzfúzióban vagy más vérkészítmény-kezelésben részesülő betegek (pl. vérzékenyek) fertőzése volt. Mivel a fertőzés és a megbetegedés között sok év telik el, a betegség akadálytalanul terjedhetett el a világon. Mára már a gyakoriságot az erősen fertőzött területek földrajzi elkülönülése és a nemi különbségek megszűnése jellemzi.

Sokan már csak az AIDS stádiumában szembesülnek az érintettségükkel

Sokan már csak az AIDS stádiumában szembesülnek az érintettségükkel

Magyarországon az első regisztrált betegtől számolva 2800 fő HIV fertőzöttet és AIDS beteget tartanak nyilván. Az érintettek köre még a 20 évvel ezelőtti Amerikára emlékeztet. A betegeknek csak 17 százaléka nő, 71 százaléka biszexuális vagy homoszexuális. A hazánkban regisztrált betegek 27 százaléka külföldi állampolgár.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra