Egészségügyi szükségállapot van az USA-ban a H1N1 influenza miatt - elfogy az oltás

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke szombaton bejelentette, hogy a H1N1 influenza "országos vészhelyzetet" teremtett - több millióan fertőződtek a vírussal, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta az 1000 főt.

A hivatalosan pénteken foganatosított szükségállapot lehetővé teszi, hogy az orvosok és ápolók ideiglenesen megkerülhessenek bizonyos szövetségi szabályokat, hogy hatékonyabban kezelhessék az A(H1N1) influenzás megbetegedések terjedését. A szükségállapot meghirdetése előtt néhány nappal Kathleen Sebelius egészségügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az újfajta influenza elleni védőoltás kereslete meghaladhatja a kínálatot.

"A 2009 H1N1 világjárvány továbbterjed" - jelentette be az amerikai elnök. "A megbetegedések aránya továbbra is gyorsan emelkedik országszerte, és fennáll annak lehetősége, hogy a járvány bizonyos helyeken túlterhelheti az egészségügyi ellátórendszert."

Amerikai tisztviselők ugyanakkor azt állítják, hogy az elnök nyilatkozatát nem valamilyen meghatározott fejlemény szülte, inkább megelőzési céllal adták ki.

Mialatt az amerikaiak az oltóanyag további szállítmányaira várnak, az 50 államból 46 jelentette a sertésinfluenza széles körű aktivitását - ez szokatlanul korai fellendülés, ami általában csak január-februárban következik be, a hagyományos influenzás időszak tetőpontján.

"A vírus gyors kimutatásával, közegészségügyi intézkedések foganatosításával, az egészségügyi dolgozók és a közvélemény megfelelő irányításával és informálásával, hatékony oltóanyag kifejlesztésével megtettük az óvintézkedéseket a világjárvány hatásainak csökkentése, és állampolgáraink védelme érdekében" - mondta Obama.

Influenza

A szükségállapot bejelentésével ideiglenesen Sebellius jogkörébe tartozik annak engedélyezése, hogy a helyi hatóságok rögtönzött sürgősségi osztályokat állíthassanak fel annak érdekében, hogy az esetleges influenzás betegeket a többi betegtől elkülönítve lehessen kezelni.

Kongresszusi felszólalásában az elnök azt is elmondta, az intézkedést azért vezették be, hogy "felkészüljenek a betegség gyors országos terjedésének eshetőségére, ami túlterhelheti az egészségügyi ellátás forrásait."

Áprilisi felbukkanása óta legalább 4999 ember halt meg sertésinfluenza következtében világszerte. A betegség Mexikóból kiindulva hamar átterjedt az Egyesült Államokra. Az Egyesült Államokban Sebelius először április 26-án jelentett be egészségügyi szükségállapotot, amit július 24-én, majd október 1-én megújított.

"Még csak közelében sem vagyunk annak, ahová azt hittük, mostanra eljutunk" - nyilatkozta a rendelkezésre álló oltóanyag mennyiségével kapcsolatban a Betegségellenőrző és Megelőző Központ (CDC) vezetője, Thomas Frieden.

Az oltóanyaghiány miatt New York állam felfüggesztette az egészségügyi dolgozókra vonatkozó előírást, miszerint a jövő hónap végéig elbocsátás terhe mellett be kell oltatniuk magukat a "sertésinfluenza" ellen.

A CDC adatai szerint múlt péntekig 16,1 millió adag sertésinfluenza elleni oltóanyag állt készen a szállításra, és több mint 11 millió adagot szállítottak ki az állami egészségügyi szervekhez. Ennek körülbelül fele orrspray, melyet csak 2 és 49 év közötti, egészséges embereknek lehet beadni, és kizárja azokat, akik különös kockázatnak vannak kitéve, vagyis a terhes nőket, a krónikus légzőszervrendszeri megbetegedésben szenvedő, például asztmás betegeket, valamint a nagyon fiatal gyermekeket.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

H1N1-el foglalkozó anyagok gyűjtőhelye: h1n1.lap.hu

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra