Dengue-járvány készül?

A betegség világszerte már több mint száz országban honos.

Lehetséges, hogy Ázsia "nagy dengue-láz járvány" elébe néz, ha a helyi kormányok nem újítják meg erőfeszítéseiket a szúnyog-terjesztette vírus leküzdésére, azaz nem javítják az egymás közti információcserét és nem mutatnak határozottabb politikai szándékot a probléma megoldására - közölte az ENSZ egészségügyi szervezete.

A betegség világszerte már több mint száz országban honos: Ázsiában tíz állam polgárait, a Földnek pedig összesen két és fél milliárd lakóját veszélyezteti. A fertőzések becsült száma évente ötvenmillió. A fertőzöttek közül 400 ezren meg is betegszenek a vérzéses lázban, amely az érintett országokban továbbra is a gyermekhalandóság első számú tényezője - közölte a WHO nyugat-csendes-óceáni irodája.

Az intézmény szerint a fő okok egyike, hogy a népességrobbanás, a migráció, a városiasodás és az iható víz szűkös volta az utóbbi évtizedekben olyan vízkészletek használatát kényszerítette ki, amelyek idő közben a hordozó szúnyogok tenyészhelyeivé váltak - azaz amelyekben megélnek a lárváik. A betegség ellen mindmáig sem oltóanyagot, sem hatásos vírusellenes szert nem fejlesztettek ki.

A helyzet Ázsiában az utóbbi évtizedekben a fő hordozó, az Aedes aegypty szúnyogfaj terjedése miatt rosszabbodott, és a betegségben már az idei, a szokásosnál korábban beköszöntött "szezonban" is több százan haltak meg. A helyzet jelentős rosszabbodását más államok mellett immár Szingapúr is észlelte.

A hatóságok számos esetről tudomást sem szereznek, ami arra indította az Egészségügyi Világszervezetet, hogy megújítsa korábbi figyelmeztetését: nagy szükség volna az állapotok folyamatos felmérésének javítására, a járványokra veló felkészülés támogatására, valamint a prevencióra. A régió kilátásait, úgymond, javítanák a kormányzati támogatások, a magasabb fokú politikai elkötelezettség, az információcsere és a megfelelő betegirányítás (patient management). A WHO nyugat-csendes-óceáni és délkelet-ázsiai irodái a helyi kormányokkal együttműködésben stratégiai terveket dolgoznak ki a 2015-ig tartó időszakra.

Dengue-antivirálisok kutatása folyik többek közt a Novartisnál, közelebbről ennek szingapúri, trópusi betegségekkel foglalkozó intézetében. Várható, hogy a következő egy-két évben megjelennek majd az első potenciális hatóanyagok.

2007-08-16 09:43

Forrás: Scrip

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra