Brit-magyar miniszteri konzultáció a madárinfluenzáról

Elmondta: a megbeszélés a brit környezetvédelmi élelmezési és vidékügyi miniszter kezdeményezésére jött létre, aki közép-európai idő szerint 17.30 óra körül telefonon felhívta magyar kollégáját. A két agrártárca vezetője a madárinfluenzával kapcsolatos közös érdeklődésre számot tartó témákról beszélt egymással.

David Miliband biztosította magyar kollégáját arról, hogy a brit állategészségügyi hatóságok vizsgálata a nemrégiben regisztrált madárinfluenzával kapcsolatban nem irányul Magyarország ellen. A hatóságok a magyar vonalat hivatalból vizsgálják, ugyanis annak az angol állattartó telepnek, ahol nemrégiben előfordult a madárinfluenza, magyar érdekeltsége is van. A brit miniszter biztosította magyar kollégáját, hogy az angol kormány nem tervez semmiféle szankciót Magyarország ellen.

A brit miniszter egyben megköszönte Gráf Józsefnek az együttműködést, amelyet a magyar állategészségügyi hatóságok tanúsítanak a brit kérésekkel kapcsolatban az ügy tisztázása érdekében. A magyar miniszter ugyancsak biztosította brit partnerét, hogy Magyarországon szintén mindent megtesznek az ügy tisztázására.

Rámutatott: a rendelkezésre álló magyar dokumentumok alapján az állapítható meg, hogy nincs összefüggés a magyarországi és az angliai fertőzés között. Kérte ugyanakkor angol kollégáját, hogy alaposan vizsgálják meg annak lehetőségét is az angol szakemberek, hogy a madárinfluenza kórokozóját vadmadarak terjesztik.

Gráf József emlékeztette brit kollégáját arra, hogy Magyarország több esetben is kapott olyan szakvéleményt az angliai referencia-laboratóriumból, amely szerint a Magyarországon izolált madárinfluenza vírustörzs hasonlóságot mutatott egyebek között a Franciaországban, Romániában, Ukrajnában és Szlovéniában, de még Skóciában is az elkülönített kórokozókkal. Ezeket pedig vadmadarak terjesztették.

A magyar miniszter felvetette, hogy a brit sajtó tendenciózusan foglalkozik a madárinfluenza ügyével, azt sugallva, hogy az esetleges kórokozót Magyarországról hurcolták be a brit szigetekre. David Miliband ezzel kapcsolatban sajnálkozását fejezte ki, de mint mondta, nincs befolyása a sajtóban megjelent hírekre.

A szóvivő aláhúzta: a két kormány abban érdekelt, hogy országaik szakhatóságai működjenek együtt, és mielőbb hiteles és megnyugtató eredményekkel álljanak közvélemény elé.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra