Betegségmegelőzés védőoltással

Nyíregyháza, 2007. május 8. (MTI) - A betegségmegelőzést szolgáló védőoltások igénybe vétele csaknem százszázalékos arányú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is - közölte Balogh Irén, regionális tisztiorvos kedden az MTI-vel.

Az országos átlaghoz hasonlóan, a Nyírségben is 99 százalék feletti az úgynevezett átoltottság, így a védőoltásokkal megelőzhető fertőző betegségek járványügyi helyzete kimagaslóan stabil - mondta a szakember.

Kiemelte: az életkorhoz kötött oltások teljesítésének köszönhetően az elmúlt tíz évben nem fordult elő diphteria, torokgyík és poliomyelitis, járványos gyermekbénulás a térségben.

Nem igazoltak hazai eredetű morbillit, kanyarót sem 2002. óta, s rubeola, rózsahimlő és parotitis, mumpsz is csak szórványosan fordul elő, a mutató átlagosan alacsonyabb az évenként 100 ezer lakos között adódó egy esetnél.

A tetanus, merevgörcs megbetegedések szinte kizárólag csak a védőoltásban egykor nem részesített időskorúakat érinti.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat orvosa fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy közel százszázalékos átoltottsággal még a fejlett európai országok sem dicsekedhetnek, s a 2006-ban bevezetett új magyar oltási rendszer - az alkalmazásra került korszerű vakcinákkal - további előrelépést jelent az egészségügyi ellátásban.

A szakember ezzel együtt is elengedhetetlennek tartja a védőoltások helyzetének fokozott szinten tartását, hiszen - szerinte - a határok megnyitása, a nagyobb külföldi és belföldi idegenforgalom, a felgyorsult lakossági migráció, illetve a gazdasági, társadalmi, szociális változások következtében növekedett hátrányos helyzetű emberek száma, erősítik a negatív, hátráltató tényezőket.

Balogh Irén külön kitért a hátrányos helyzetű csoportokra, az átoltottságot nehezítő szegénységre, munkanélküliségre, iskolázatlanságra.

Rámutatott: ezek a tényezők például Szabolcsban - ahol fokozottabb mértékben jelentkezik a hátrányos helyzet - az átoltottság teljesítési ütemében elhúzódást okoznak.

"Az oltás esedékességének időpontjához viszonyítottan 3-5, esetenként hat hónap múlva teljesül a betegségmegelőzés szempontjából leghatékonyabbnak tartott védőoltás" - mondta a regionális tisztiorvos.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra