Be kell zárni a kis fürdőket?

Bezárás fenyegeti azokat a kisebb közfürdőket, amelyek a kormányrendeletben előírt határidőig nem tudták felszerelni medencéiket vízforgató rendszerrel.

Egy kormányrendelet szerint minden magyarországi köz- és gyógyfürdőnek legkésőbb tavaly december 31-ig vízforgató berendezéssel kellett ellátnia medencéit. A drága beruházást a kisebb intézmények nem engedhették meg maguknak. Lenkovics Barnabás ombudsman vizsgálatot folytatott ezzel összefüggésben, és megállapította, a beruházás sértheti a fürdőket üzemeltetők gazdasági érdekeit, a töltő-ürítő rendszerű medencék vizének azonban lényegesen rosszabbak a bakteriológiai mutatói. Az ombudsman korábban azon az állásponton volt, hogy a kis fürdők bezárásával több, gyógyulásra váró állampolgárnak közvetlen veszélybe kerülhet egészséghez fűződő alkotmányos joga. Mivel sok fürdőnek nincsen forrása arra, hogy a berendezéseket kiépítse, a biztos megfontolásra ajánlotta, hogy a vízforgató nélkül üzemelő fürdők bejáratánál erre a tényre felhívják a figyelmet. Az ombudsman később - az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a gazdasági, az önkormányzati és területfejlesztési, az egészségügyi, a környezetvédelmi és vízügyi minisztérium vezetőjének állásfoglalása hatására megváltoztatta álláspontját. A környezetvédelmi minisztérium kommünikéjében kiemelte, az unió jogrendjében a medencés fürdők egészségügyi követelményei közvetlenül nem szerepelnek. Ócsai Lajos , az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője a Népszavának elmondta, a magyarországi csaknem háromezer medence közül csupán 81-ben nincs vízforgató berendezés. A rendelet így kevesebb mint negyven fürdőt érint, hiszen sok esetben egy fürdőn belül van vízforgatós és vízforgató nélküli medence is. A fürdő akkor is kinyithat, ha nem újítja fel az összes medencéjét, a vízforgató nélkülieket nem üzemeltetheti. Beszélt arról is, a vízforgató nélküli medencék miatt vérhas- és hepatitisjárvány is kialakult korábban.

2007-04-20 08:18

Forrás: Népszava

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra