Bárányhimlő elleni oltási kampány indul

Bárányhimlő elleni oltási kampányt indít a miskolci önkormányzat - közölte a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtóosztálya csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Kik kapnak védőoltást?

Az egészségmegőrzést és betegségmegelőzést célzó program keretében azoknak a Miskolcon állandó lakóhellyel rendelkező óvodás gyermekeknek a védőoltását támogatják, akik még nem voltak bárányhimlősek . A programban résztvevő gyermekek kétadagos oltási költségének egy részét az önkormányzat átvállalja, így a szülőnek mindössze ötezer forintba kerül a két oltóanyag, ez a teljes összeg harmada.

Megéri oltatni bárányhimlő ellen A bárányhimlő elleni vakcina 2006-ban elterjedt alkalmazása több ezer csemeténél előzte meg a kórházi kezelés szükségességét, illetve sokuk életét is megmentette Ausztráliában. Az országos vizsgálat négy ausztrál gyermekkórházban regisztrált bárányhimlős megbetegedéseket vett alapul. Az adatok szerint a bárányhimlővel vagy övsömörrel bekerülő kicsik száma 68 százalékkal csökkent 2006 óta.

Bárányhimlő elleni oltási kampány indul Miskolc, bárányhimlő bárányhimlő elleni oltás bárányhimlős hólyagok fertőző betegségek fertőzés védőoltás
Bárányhimlő elleni oltási kampány indul Miskolcon

A bárányhimlő a leggyakoribb fertőző betegség hazánkban

Amennyiben a gyermek az oltási sor első részét már korábban megkapta, abban az esetben is van lehetőség a kedvezményes oltóanyag igénybevételére a második részoltáshoz - közölték.

Emlékeztetnek arra, hogy a bárányhimlő a leggyakoribb fertőző betegség hazánkban.

Magyarországon évente 30-40 ezer bárányhimlős esetet jelentenek, de a valós megbetegedések száma ennek körülbelül a duplája lehet. A gyermekek 85-90 százaléka 10 éves koráig átesik ezen a vírusfertőzésen . Általában magától gyógyuló betegség, de az esetek 2-6 százaléka szövődménnyel jár, amelyek kezelésére legtöbbször kórházi ellátásra van szükség - olvasható a polgármesteri hivatal közleményében.

Bárányhimlő: a felnőtteket is oltani kell? A bárányhimlő ellen a Házi Gyermekorvosok Egyesülete a gyermekeknek és a betegségen eddig át nem esett felnőtteknek is védőoltást javasol a szövődmények, illetve a maradandó károsodások elkerülése érdekében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra