Az elhízás fertőző?

Újabb felfedezés talált összefüggést az elhízás és egy gyakori, fertőző vírus között. Emberek vizsgálata során kiderült ugyanis, hogy az elhízott felnőttek 33 százaléka élete során megfertőződött az AD-36 nevű adenovírussal - a vékony testalkatú férfiak és nők esetében ugyanez csupán 11 százalék.

Emberek vizsgálata során kiderült, hogy az elhízott felnőttek 33 százaléka élete során megfertőződött az AD-36 nevű adenovírussal - a vékony testalkatú férfiak és nők esetében ugyanez csupán 11 százalék.

A BBC televíziós csatornán bemutatott felfedezés a tudósok számára azonban nem újdonság. Továbbá az a tény, hogy az elhízást egyszerűen el lehet kapni, eltereli a figyelmet arról, hogy a túlzott táplálékbevitel a fő oka az elhízásnak.

Az amerikai egészségügyi minisztérium nemzeti járványügyi központjának (CDC) számításai szerint az amerikai felnőttek közel egyharmada elhízott, a 2-19 év közötti gyermekek és kamaszkorúaknak pedig a 16 százaléka. Az elhízás növeli a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, a stroke és egyéb megbetegedések kockázatát.

Számos szakértő szerint egyre tisztábbá válik, hogy a vírusok szerepet játszhatnak az elhízás egyes eseteiben. Jelenleg 49 humán adenovírus ismert. Az egyszerű megfázástól kezdve okozhatnak gyomor-bélrendszeri panaszokat, szemgyulladást, tüdőgyulladást, kruppot és bronchitiszt is.

Az AD-36 vírus és az elhízás közötti kapcsolatra egy évtizede kezdtek el gyanakodni. Nikhil Dhurandhar (Pennington Biomedical Kutatóközpont, Louisiana) és munkatársai 1997-ben fedezték fel az összefüggést, amelyet a Kísérleti Biológia éves találkozóján adtak elő. A vizsgálatból 199 ember részvételével kiderült, hogy 15 százalékuk hordozza a vírus elleni antitesteket, amely közvetlen bizonyítéka annak, hogy korábban megfertőződtek vele. Ezt megelőzően Dhurandhar bemutatta, hogy a madarakat megfertőző és csupán Indiában előforduló, egy másik típusú adenovírus is előidézheti az elhízást, csirkébe oltva.

2006-ban a Leah Whigham (Wisconsin Egyetem Gyógyszertani és Táplálkozástudományi Intézet) által vezetett kutatás során kiderült, hogy az AD-37 nevű újabb adenovírus is elhízást okoz csirkéknél. Az eredményekről az Amerikai Élettani Társaság American Journal of Physiology-Regulatory, Integrative and Comparative Physiology című lapja számolt be.

2007-ben a kutatók felfedezték, hogy az AD-36 a zsírszövetből származó felnőtt őssejteket zsírsejtekké tudja alakítani. "Nem azt állítjuk, hogy a vírus az egyetlen oka az elhízásnak, ám ez a vizsgálat erős bizonyítékot nyújt arról, hogy az elhízás egyes eseteinél vírusfertőzés is közrejátszik" - közölte Magdalena Pasarica (Louisiana Állami Egyetem).

Dhurandhar szerint a vírusnak a test egyéb részeibe terjedése a kulcsa az elhízás elindításának. "Ha a vírus zsírszövetbe kerül, elkezd osztódni, egyre több másolata készül, és a folyamat során növeli az új zsírsejtek számát, amely megmagyarázhatja, miért híznak el a fertőzött emberek."

Más kutatók szerint az elhízás elsődleges oka továbbra is környezeti jellegű, vagyis, hogy mit eszünk. "Ezek az összefüggések némi képet adhatnak a témáról, ám csökkentik az alapvető üzenet értékét, miszerint többet kéne mozognunk és kicsivel kevesebbet ennünk" - közölte Tony Barnett gyógyszertan professzor (Birmingham Egyetem).

És ha ez még nem lett volna elég bonyolult, egy újabb vizsgálat szerint a testmozgás, számos előnye ellenére, nem annyira hatékony az elhízás elkerülésében, mint egy jó étrend.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra