AIDS-Világnap - Percenként születik egy újabb HIV-fertőzött baba

Bécs, 2007. november 30. (MTI/APA/dpa) - Az végére 33,2 millióra szökik fel a HIV-fertőzöttek száma és minden korábbinál több gyermek hordozza majd az AIDS vírusát.

Az UNAIDS, a halálos kór elleni küzdelmet összehangoló ENSZ-ügynökség friss jelentése szerint december végén 15,4 millió nő, ennél százezerrel kevesebb férfi és 2,5 millió gyermek lesz HIV-fertőzött a világon. Az egész év során a becslések szerint 1,7 millióan halnak meg AIDS-ben.

A leginkább érintett terület a Szaharától délre fekvő afrikai régió, ahol a lakosság 2,5 százaléka, 22,5 millió ember HIV-pozitív. A Karib-térség a második, ott a felnőtt lakosság egy százaléka - 230 ezer ember - hordozza a vírust. Dél-, és Délkelet-Ázsiában 4 millió, Kelet-Európában és Közép-Ázsiában együtt 1,6 millió, Észak-Amerikában pedig 1,3 millió a fertőzöttek becsült száma.

A HIV-pozitív gyermekek száma hat év alatt két és félszeresére, a 2001-ben mért egymillióról 2,5 millióra ugrott. Naponta 1100-nál is több, azaz nagyjából percenként egy fertőzött kisbaba születik annak ellenére, hogy gyógyszeres kezeléssel 50 százalékkal lehet csökkenteni a kockázatát annak, hogy a magzat elkapja a vírust az anyától. A fejlődő országokban viszont száz fertőzött kismamából csupán 11 jut hozzá a gyógyszerekhez. Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF azt szeretné, ha 2010-re 80 százalékra emelkedne ez az arány.

Az először 1981-ben azonosított AIDS mostanáig 25 milliónál is több halálos áldozatot szedett és 15,2 millió gyereket taszított árvasorba. Az UNICEF egyik célkitűzése, hogy 2010-re az AIDS-árvák legalább 80 százaléka megfelelő anyagi és lelki támogatásban részesüljön.

A többi között az ilyen kezdeményezések népszerűsítése, a betegekkel való szolidaritás jelzése és a hatékony felvilágosító munka elősegítése céljából nyilvánította az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban az AIDS Elleni Világnapnak december elsejét.

Az AIDS, a szerzett immunhiányos tünetegyüttes a HIV-fertőzés utolsó szakaszának tekintendő. Maga a fertőzés kedvező feltételek esetén gyógyszerekkel éveken, évtizedeken át kordában tartható, azaz az AIDS az utóbbi években krónikus, kezelhető betegséggé vált.

Magyarországon a HIV/AIDS fertőzés gyakorisága egyötöde a világátlagnak, a hazai betegeknek egyharmada külföldi, 85 százaléka férfi. A regisztrált fertőzöttek száma évről-évre emelkedik: korábban évente 60-70, ma már 80-100 új esetet regisztrálnak. A nyilvántartottakhoz képest kétszer annyian lehetnek a HIV-pozitívok, becslések szerint két-háromezren.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra