Agyhártyagyulladás miatt amputálták a lábát

Térdtől lefelé mindkét lábát amputálni kellett egy hároméves kisfiúnak, mert agyhártyagyulladást kapott.

Amputálták mindkét lábát az egyik fővárosi kórházban a hároméves kisfiúnak, miután agyhártyagyulladás miatt súlyos állapotba került. Jelenleg a család egy budapesti anyaotthonban él, és segítségre szorul.

Minden negyedik beteg meghal itthon az agyhártyagyulladást okozó vírus egyik törzse miatt, és ugyan létezik ellene védőoltás, az a legtöbb ember számára megfizethetetlen: 120 ezer forintba kerül. Bővebben a problémáról az alábbi cikkünkben írtunk!

Magas lázzal kezdődött

A Blikk leírása szerint a kisgyermek hirtelen belázasodott, testhőmérséklete 40 fok fölé emelkedett. A szülők ezt gyorsan csillapították, másnap reggel azonban azt vették észre, hogy a kicsi egész testét véraláfutások borítják. Ezután kórházba szállították, ahol az orvosok diagnosztizálták nála az agyhártyagyulladást. A keringése leállt a lába és a karja egy részén, így elvesztette az ujjait, le kellett azokat vágni. Olyan mértékű volt továbbá a szövetelhalás a lábain, hogy mindkettőt amputálniuk kellett az orvosoknak.

Az orvosoknak amputálni kellett a kisfiú mindkét lábát
Az orvosoknak amputálni kellett a kisfiú mindkét lábát

A család most egy önkormányzati bérlakást kérvényezett meg, ahol a gyermeküket megfelelő körülmények között ápolhatják. A lap szerint jelenleg egy anyaotthonban élnek, a lakás miatt írt kérelmüket pedig egyszer már elutasították.

Mi az agyhártyagyulladás?

Agyhártyagyulladásnak azt az állapotot nevezzük, amikor az agyat borító több rétegű burok, illetve hártya valamilyen okból gyulladásos állapotba kerül. Vírus és baktérium is okozhatja, előbbi főként az 5 évesnél fiatalabb gyermeknél fordul elő, míg a baktériumok okozta betegség a 20 évesnél fiatalabbak körében a leggyakoribb. Legjellemzőbb tünete a magas láz , a súlyos, csillapíthatatlan fejfájás, a zavartság, a hányás és a tarkókötöttség lehet.

Idült agyhártyagyulladást olyan, az agyvíztérbe és az agyhártyákba bejutva lassan szaporodó kórokozók is okoznak, mint például a gombák és a tüdőgümőkórért felelős Mycobacterium tuberculosis. A baktériumok és gombák mellett vírusok is kiválthatnak agyhártyagyulladást, azonban általában jóval enyhébb lefolyásút. Ugyan ritkán, de az agyhártyagyulladásnak a fertőzéseken kívül egyéb okai is lehetnek, például egyes kémiai reakciók, gyógyszerallergiák, bizonyos típusú daganatos betegségek és olyan gyulladásos megbetegedések, mint a szarkoidózis. Bővebben a betegségről az alábbi cikkünkben írtunk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, másutt eső valószínű, többfelé és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-Dunántúlon lesz. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra