Agresszívebben tért vissza egy régi betegség

Több mint 13 ezer bárányhimlős beteget regisztráltak 2016 első negyedévében Magyarországon. A magas esetszám hátterében főként az állhat, hogy a hatékony és biztonságos vakcinákat még mindig kevesen adatják be, pedig a tüdőgyulladást és agyvelőgyulladást is okozó bárányhimlő-fertőzés csaknem teljes mértékben megelőzhető a vakcinákkal.

Már az első negyedévben több mint 13 ezer bárányhimlős megbetegedést regisztráltak Magyarországon: az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint évről évre növekedés tapasztalható – közölte a hvg.hu . A lázzal és viszkető, vörös kiütésekkel járó bárányhimlő súlyosan ragályos betegség: az egy háztartásban élők között 87 százalékos, a kórházi osztályon 70 százalékos fertőzési aránya, az átlagos lappangási ideje pedig 14 nap.

„Gyakori tévhit, hogy a felnőtteket nem veszélyezteti a bárányhimlő, pedig bárki megfertőződhet, akinél gyermekkorban nem alakult ki immunitás a betegséggel szemben. A második vagy harmadik családtag fertőzése ráadásul sokszor súlyosabb lefolyású, és tüdőgyulladáshoz vagy agyvelőgyulladáshoz is vezethet. A várandós kismamák fokozottan veszélyeztetettek, a bárányhimlő magzatkárosító hatása a terhesség első trimeszterében a legnagyobb” – hívta fel a figyelmet Király Balázs gyermekorvos.

A bárányhimlő elleni vakcina 2006-ban elterjedt alkalmazása több ezer gyermeknél előzte meg a kórházi kezelést, illetve sokuk életét meg is mentette - derül ki egy ausztrál kutatásból. Részletek!

A 2014-ben bevezetett vakcina hatékonyan véd a bárányhimlővel szemben. A bárányhimlő elleni oltás az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unió több tagállamában is része az állami oltóprogramnak: az Egyesült Államokban a bevezetést követő első 8 évben a megbetegedések aránya 88 százalékkal. Magyarországon jelenleg a bárányhimlő elleni vakcina nem szerepel a kötelező oltások között, pedig a legújabb vakcinák csaknem teljes körű védelmet nyújtanak a fertőzéssel szemben.

Forrás: hvg.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra