A szúnyogokon keresztül állítanák meg a Zika-vírust

A Cornell Egyetem friss kutatási eredményei szerint a hím Aedes aegypti szúnyogok genetikai jegyei szex közben befolyásolják, hogy mely gének lesznek be- vagy kikapcsolva a nőstények szaporodási szerveiben a párosodás után, beleértve a vérfogyasztást, a petefejlődést és az immunvédelmet is.

A kutatók úgy vélik, hogy az ilyen folyamatokról szóló információkat fel lehetne használni a szúnyogok által terjesztett kórok (a Zika-vírus okozta betegségek ) elleni harcban.

„Két fő célunk van. Az első, hogy megértsük a szúnyogok párosodási rendszerének alapvető biológiáját, a második pedig, hogy megpróbáljuk megérteni, hogyan fejleszthetnénk ki új stratégiákat a szúnyogok befolyásolására. A szaporodásra összpontosítunk, mert azt látjuk a szúnyogok Achilles- sarkának” – szögezte le Laura Harrington, az egyetem rovartanász professzora, a témáról a Public Library of Science folyóiratban megjelent tanulmány szerzője.

A szúnyogokat megfigyelve oldhatják meg a Zika-vírus okozta problémákat

Szlávik János infektológus szerint a következő hónapokban még sok minden ki fog derülni a Zika-vírusról , az oltóanyag azonban csak évek múlva kerülhet forgalomba. A szakértő az M1 műsorában elmondta, a vírust csak néhány szúnyogfaj terjeszti, amelyek a mérsékelt övön nem fordulnak elő, ezért logikus lépés, hogy a hordozó rovarok szaporodását akarják befolyásolni. (MTI) Mariana Wolfner, a dolgozat másik szerzője, a molekuláris biológia és genetika professzora kifejtette, hogy az ecetmuslica nőstények génexpressziója hogyan befolyásolja a viselkedésüket és fiziológiai változásukat a párosodás következtében. Kiderült, hogy a párzás után az ondófehérjék a nőstényekben a génexpresszió megváltozásához vezettek, hogy növeljék a peték termelését, s csökkentsék a táplálkozást és annak valószínűségét, hogy párosodjanak.

Ez a tanulmány a kutatók szerint alapot ad a nőstény szúnyogok szaporodásának jövőbeli vizsgálatához. A szükséges kutatási adatok már el is érhetők a tudományos adatbázisokban.

A szakemberek azt remélik, kiderül, hogy melyik molekula kritikus a szúnyogok termékenységében, mert e molekula befolyásolásával blokkolhatják azt a képességet, hogy a nőstények termékeny petét termeljenek, vagy megakadályozhatják, hogy a pete áthaladhasson a petevezetéken. Wolfner szerint az így kialakított rovarirtókkal úgy lehetne megcélozni a szúnyogokat, hogy kárt tennénk más rovarokban.

Forrás: Science Daily

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra