A mandulagyulladás típusai

Szervezetünk védelmi rendszerében fontos szerepet töltenek be manduláink, amelyek azonban gyakran áldozatul esnek a vírusok és baktériumok ellen vívott harcban. Mindez persze rendszerint igen kellemetlen tüneteket okoz a betegek számára.

A kórokozók cseppfertőzéssel vagy fertőzött tárgyak közvetítésével jutnak be a garatba, amelyet gyűrűszerűen vesz körbe egy nyirokszövetből álló hálózat, azon belül pedig a mandulák . Ezek gyulladásos megbetegedése főként gyerekek esetén, 3 és 10 éves kor között gyakori, jellemzően a hideg téli hónapokban.

Fájdalmas és veszélyes tünetek

A torokmandula akut gyulladása eleinte magas lázat és hidegrázást okoz, a garattáji fájdalom pedig átsugározhat akár a fülig is. Fájdalmas nyelés is jelentkezhet, a nyelv lepedékessé, ezáltal a lehelet bűzössé válhat. Tinédzsereknél előfordul olykor fejfájás és hasi fájdalom is. A mandulák megnagyobbodhatnak, a duzzanat azonban a betegség elmúlásával megszűnik. Bizonyos esetekben viszont a növekedés olyan mértékű, hogy az már gondokat okoz a légzésben, a nyelésben vagy a hangképzésben, ami sokszor műtéti eltávolítást tesz szükségessé.

Gyerekeknél gyakoribb a mandulagyulladás előfordulása
Gyerekeknél gyakoribb a mandulagyulladás előfordulása

A felsorolt tünetek többsége az orrgaratmandula gyulladása esetén szintén jelentkezik, továbbá a beteg számára ilyenkor nehezebbé válik az orron át való lélegzés, sőt, átmeneti nagyothallás is kialakulhat. Gyakran gyullad be ezzel együtt a nyelvgyöki mandula is, ami nyelési fájdalmakat és bő nyálfolyást okoz, esetenként nehézkes nyelvmozgást.

Amikor a baj állandósul

Olykor előfordul, hogy egyik gyulladás éri a másikat, ha pedig ez évi 6-8 alkalommal megismétlődik, akár több éven át is, akkor nagy valószínűséggel krónikus mandulagyulladásról kell beszélnünk. Az eközben keletkező káros anyagok ráadásul a véráramon keresztül távoli szervekhez is eljuthatnak, így előlépve más betegségek kiváltó tényezőivé. Szélsőséges helyzetben szívbillentyű-gyulladás is előfordulhat. A tartósan gyulladt mandulák az eredeti funkciójukat, azaz a kórokozók légcsatornába vagy tápcsatornába való kerülésének megakadályozását nem tudják ellátni.

A krónikus mandulagyulladás több embert érint, mint gondolnánk. Mikor érdemes a műtét mellett dönteni?

Krónikus gyulladáshoz a legtöbbször visszatérő tüszős mandulagyulladás vezet. Okozhatja azonban a problémát egy egyszeri gyulladás is, sőt, mikrofertőzések hatására úgy is előállhat az idült probléma, ha a beteg azt megelőzően nem esett át klasszikus panaszokkal jelentkező mandulagyulladáson. Ilyenkor a mandula műtéti eltávolításának nincs alternatívája a kezelési módok terén.

Az akut mandulagyulladás kezelése általában nagy adagban adott penicillinnel történik, az arra való érzékenység esetén pedig makrolid típusú antibiotikum vagy clindamycin jöhet szóba.

Kőképződés a mandulában

Talán kevésbé ismert tény, de a vese- és az epekő mintájára képződhet mandulakő is. Ez annyit tesz, hogy a szerv öntisztító rendszerének zavara miatt a kórokozók a nyállal együtt összegyűlnek a mandulában, ez az elegy pedig idővel megkeményedik. Mandulagyulladással párosulva könnyen előidézhet rossz szájszagot, mi több, akinek volt már mandulagyulladása, hajlamosabbá válhat arra, hogy mandulaköve alakuljon ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra