A felnőttek agyára is veszélyes lehet a zikavírus

Amerikai kutatók feltárták, hogy a zikavírus megtámadhatja az agysejteket felnőtt egerekben az agy azon részén, amely a tanulásban és memóriában játszik szerepet, a felfedezés felveti a kérdést, milyen hatással lehet a vírus az általa megfertőzött felnőtt emberekre.

A Cell Stem Cell tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmányukban a New York-i Rockefeller Egyetem szakemberei azt vizsgálták, hogy a zikavírus képes-e megtámadni ugyanazokat a sejttípusokat felnőtt egerekben, mint ahogy egérmagzatokban teszi.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy felfedezéseik kezdetiek, és lehetséges, hogy nincs összefüggés a kisfejűséghez vezethet azoknál a csecsemőknél, akiknek édesanyja a várandósság alatt zikalázon esett át.

A zikajárvány közel százmillió embert fertőzhet meg csak Latin-Amerikában és a Karib-térségben

A felnőtteknél a kifejlett agyban jóval kevesebb ilyen őssejt van, például a tanulásban és a memóriában szerepet játszó hippokampuszban. Joseph Gleeson, a Rockefeller Egyetem gyermek neurológusa és munkatársai azt vizsgálták, hogy a zikavírus megtámadja-e ezeket a sejteket a felnőtt egerekben. Ezért zikavírust fecskendeztek a kísérleti állatokba, és megvizsgálták agyukat.

Gleeson elmondta, hogy a hippokampuszban a zikavírus "a karácsonyfa felgyúló fényeinek gyorsaságával terjedt és kisöpörte az őssejt-populációt". "Felfedezésünk alapján a felnőttek zikafertőzése valószínűleg nem olyan ártalmatlan, ahogy az emberek gondolják" - hangoztatta.

A zikavírus-fertőzés egy rövid lappangási idő után megjelenő akut, influenzaszerű kórkép. A kórokozó egy úgynevezett flavivírus, a fertőzés pedig sokszor teljesen tünetmentes. Az alábbi cikkünkben részletesebben is olvashat a vírus tüneteiről, veszélyéről és a kezelés lehetőségeiről!

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy egyes betegekben a zikavírus súlyos agy- és gerincvelő-fertőzést okozhat, köztük agyvelőgyulladást, agyhártyagyulladást és gerincvelő-gyulladást. Ritkább esetekben a részleges bénulást okozó Guillain-Barre-szindrómával hozták összefüggésbe.

2015 óta 66 országból és területről jelentettek zikalázat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. A Notre Dame Egyetem szakemberei a minap úgy becsülték, hogy a jelenlegi zikajárvány mintegy 93 millió embert fertőzhet meg Latin-Amerikában és a Karib-térségben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra