A merevedési problémák ellen is jó a gyümölcs

A titok a sok gyümölcs, a tea és a bor fogyasztásában van, mert a szervezetnek, úgy látszik, a szaporodáshoz is szüksége van antioxidánsokra.

Bostoni kutatók arra jutottak, hogy a lassan kialakuló merevedési zavarok összefüggésben állnak azokkal a korábbi megállapításokkal, amelyek szerint az egészség fenntartásában fontos szerepük van a flavonoidoknak, azoknak az antioxidánsoknak, amelyek megakadályozzák a gyulladások kialakulását, s ezzel csökkentik a szívbetegségek és a rák kialakulásának kockázatát.

A tanulmányt a The American Journal of Clinical Nutrition folyóirat közölte. A kutatási ismertetésből kiderül, hogy a vizsgálat összesen 25 096 férfira terjedt ki, akiket négyévente megkérdeztek az étkezési szokásaikról, az elfogyasztott élelmiszerek összetételéről.

A rendszeres gyümölcsfogyasztás jót tesz az erekciónak

A rendszeres gyümölcsfogyasztás jót tesz az erekciónak

Tévhitek a merevedési zavarról A merevedési zavar rengeteg férfit érint, de sajnos még mindig nagyon sok körülötte a félreértés, a téveszme. Ráadásul tabutémának számít, nem szívesen beszélnek róla az urak, pedig egyrészt gyakran könnyen lehet rajta segíteni, másrészt egyéb súlyos (de még ismeretlen) problémával is összefügghet. Kattintson! A vizsgálatba bevont férfiak rendszeresen osztályozták egy ötös skálán az erekciójuk hatékonyságát annak megfelelően, hogy azt mennyire tudták fenntartani közösülés közben. A vizsgálat kezdetekor egyiküknek sem volt problémája az erekcióval .

A tíz éven át tartó megfigyelések végeztével a férfiaknak már 35,6 százaléka számolt be merevedési zavarról. Azután, hogy kiszűrték a többi befolyásoló tényezőt (például fizikai aktivitás, magas vérnyomás, alkoholproblémák, cukorbetegség stb.), a kutatók azt tapasztalták, hogy azok, akik fiatalabb korukban nagy mennyiségben fogyasztottak különféle flavonoidokat, s fiatalabbak voltak 70 évesnél, nagyjából 11-16 százalékkal alacsonyabb kockázattal számolhattak a merevedési problémákat illetően. A nagyobb gyümölcsfogyasztás volt a fő forrása azoknak az antioxidánsoknak, amelyek átlagosan 14 százalékkal csökkentették a rizikót.

A tanulmánynál alkalmazott nagy minta, és az előre tekintő kutatási terv miatt érdemes megfontolni az eredményeket, függetlenül attól, hogy az ok-okozati összefüggéseket nem bizonyították. Magyarán, a keménységet a gyümölcsfogyasztás alapozza meg, és az sem baj ha lecsúszik mellé némi vörösbor .

Forrás: The American Journal of Clinical Nutrition

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra