Tíz hiba, amelyet a leggyakrabban követünk el szemünk egészsége ellen

Valljuk be: amíg rendelkezünk ezzel a fantasztikus értékkel, a legtöbben természetesnek vesszük, hogy ép látású embernek születtünk. Ez azonban nem tart örökké, főleg, ha óvatlanul naponta súlyos hibákat követünk el szemünk egészsége ellen.

Alváshiány

Az alvás nem elvesztegetett idő: ha valaki hosszabb ideig nem alszik eleget, az súlyosan visszaél a szeme tűrőképességével (is). Egy felnőtt embernek legalább 7-8 óra alvásra van szüksége naponta, ha ez rendszeresen hiányzik, azt a kimerültség, ingerültség, általános panaszok mellett a fáradt, száraz szem, illetve a szem alatti sötét karikák is jelzik.

Bagatellizált panaszok

Akár konkrét problémák nélkül sem árt időnként orvossal ellenőriztetni az egészségünket. Így van ez a szem épségével is: nem felesleges a vizsgálat akkor sem - sőt, a szemész és a páciens is annak örülhet a legjobban -, ha minden rendben van.

Semmiképpen sem szabad azonban elmulasztani az orvosi kivizsgálást, ha a látással vagy a szemmel kapcsolatos problémák jelentkeznek, még ha apró kellemetlenségnek tűnnek is. Ilyen lehet például a visszatérő szempirosság, az égő, viszkető szem, a kötőhártya-gyulladás, a gyakori fejfájás, a hunyorítás, a túl közelről olvasás stb., amelyeknek a hátterében súlyosabb szemproblémák is meghúzódhatnak.

Szemüvegeseknek azért is tanácsos időnként megvizsgáltatni látásukat, hogy kiderüljön, megfelel-e még az a dioptria, amelyet használnak, nem változott-e idővel szemük állapota.

Rossz napvédelem

Lassan kezd beépülni a köztudatba, hogy a napsugárzás UV hatásától védeni kell a bőrünket, de a szem védelmét még mindig sokan elmulasztják. Pedig a szem még érzékenyebb ilyen szempontból, és ugyanúgy "emlékezik" évtizedeken át a károsodásokra, mint a bőr. Ezért a napszemüveg használata nagyon fontos minden alkalommal, amikor nagyobb UV sugárzásnak vagyunk kitéve: erős napsütésben, víz mellett, téli, havas sportok közben.

Nem mindegy az sem, milyen napszemüveget használunk: az egyszerű sötétített, UV-védelmet nem tartalmazó napszemüveg ugyanis többet árt, mint használ.

Sérülésveszély

Vannak olyan tevékenységek, amelyek végzésekor állandó veszélyben van a szemünk. A sérülés veszélyét sokan nem veszik komolyan például motoros fűkaszával végzett fűnyírás, fűrészelés, motorozás közben. A védőszemüveg ilyen esetekben súlyos szemsérüléstől, látáskárosodástól menthet meg. Még kevesebben gondolnak arra, hogy akár szórakozás közben is adódhat ilyen jellegű baleset: egy rossz technikával nyitott pezsgő, a paintballozás közben levett fejvédő, a tűzijáték helytelen használata, de akár a lézermutató szemre irányítása is okozhat súlyos szemsérülést.

A szemet is lehet éheztetni?

Bizony, lehet, sőt a nem megfelelő folyadékbevitel, vagyis a szem nyálkahártyájának "szomjazása" is árthat a szemünk állapotának. A kiegyensúlyozott, vitamindús, omega-zsírsavakat is tartalmazó táplálkozás védi a szemet.

Különösen fontos, hogy A- és C-vitaminból tartalmazzon megfelelő mennyiséget az étrendünk. A szem egészsége szempontjából előnyös például az A-vitaminban gazdag máj, a vaj, a karotintartalmú sárgarépa, és a luteinben gazdag kelkáposzta és a spenót fogyasztása.

Füstölődés

A dohányzás (akár aktív, akár passzív) két irányból is árt a szemnek: egyrészt a nikotin érszűkítő hatású, ami rongálja a szem finom hajszálereit, másrészt a füstös, szennyezett levegő szemszárazságot, irritációt okoz.

Légkondik

Egyre több lakásban és munkahelyen van légkondicionáló berendezés, sőt, a személygépkocsikat is mind gyakrabban szerelik fel ilyennel. A túl száraz, alacsony páratartalmú "konzerv" levegő azonban nem tesz jót a szem nyálkahártyájának. Védekezni ez ellen párologtatóval, a szem finom tornáztatásával, esetleg műkönny használatával lehet. Külön szót érdemel a huzat, a szél, a kocsiban az arcunkba irányított szellőzés: ezek mind szárító, tehát szemet irritáló hatásúak.

Monitor előtti munka

A közhiedelem ellenére, a mai, modern számítógépek már nem ártanak a szemnek, mert a monitorok által kibocsátott sugárzás elhanyagolható. Pontosabban: nem a sugárzás okozhat szembántalmakat, hanem a fáradtság és az, hogy a monitorra koncentrálva kevesebbet pislogunk, ami túlerőltetést, szemszárazságot okoz.

Fények

A rosszul elhelyezett fényforrás, a rosszul megvilágított író- vagy munkaasztal is bajt okozhat, hiszen árnyékolva vagy félhomályban a betűk kontrasztja kicsi, nehezebb fókuszálni, fárasztóbb az írás-olvasás. Sokan tapasztalják, hogy az esti, éjszakai hosszas autóvezetés után kipirosodik a szemük. A szembe világító fények ellen fényre sötétedő szemüveggel lehet védekezni.

Rejtett összefüggések

Az emberi szervezet nem elkülönült részekből áll, hanem egységet alkot, ahol minden mindennel összefügg. Így egy-egy szemprobléma is jele lehet más betegségek meglétének vagy veszélyének, és viszont: bizonyos panaszok esetében a szem érintettségének vizsgálata is szükséges.

Van, amikor ennek nyilvánvaló jelei vannak, például amikor egyes vírusfertőzések vagy allergiás megbetegedések kötőhártya-gyulladást is okoznak - ezeket az alapbetegséggel együtt kezelni kell. Máskor nincsenek látványos tünetek, mégis, bizonyos anyagcsere-problémák (például cukorbetegség), keringési betegségek kapcsán a szemészeti kivizsgálás elengedhetetlen.

Az érrendszer állapotának, a szív-, az agy és a vese keringés esetleges károsodásának érzékeny mutatója a szemfenék finom ereinek vizsgálata, és jó tudni, hogy ilyen alapbetegségek mellett a szem is veszélyben van. Így aztán a legsúlyosabb, leggyakoribb hiba, amit a szemünk ellen elkövethetünk, ugyanaz, mint amit általában az egészségünk ellen vétünk: a szív- és érrendszeri rizikófaktorok "begyűjtése", az elhízás, a kiegyensúlyozatlan táplálkozás, a mozgáshiány, a stressz, és a többi, ami egészségünk elhanyagolásához, megromlásához vezet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra