A vakság megelőzhetővé válik?

Meglepő eredményről számolt be dr. Vajas Attila, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Retina Ambulanciájának vezetője egy tegnapi sajtótájékoztatón: az egyre több ember érintő, és végső soron vakságot okozó AMD (időskori makuladegeneráció) ellenőrzött hatóanyag-tartalmú lutein, zeaxantin és antioxidáns összetételű készítményekkel kezelhető.

Az AMD főleg az idősebb korúak betegsége, elsősorban az 55 év felettieket sújtja. Kérdésünkre dr. Vajas Attila azonban elmondta, hogy egyre fiatalabb korban is tapasztalják már a betegség megjelenését, akár 30-40 éves korban is előfordulhat. AZ AMD tulajdonképpen a szem anyagcsere-betegsége, a szem ideghártyájának (retina) középső részén lévő sárgafoltot, azaz a makulát károsítja. Mivel ez az alig másfél milliméteres terület felel az éleslátásért, a betegek előbb-utóbb elvesztik centrális látásukat (azaz nem látják, amit néznek), viszont a perifériás látásképesség megmarad (ez a látótérkiesés látható képünkön).

Azonban mivel az éleslátás kiesésével fókuszálni sem tudnak, előbb-utóbb szinte teljesen vakká válnak, ám gyakorlati szempontból már korábban is annak számítanak, hiszen lehetetlenné válik számukra az olvasás, a TV-nézés, a járművezetés, vagy akár a másik ember arcának felismerése.

Makuladegeneráció

Ez a betegség főleg az iparosodott országok polgárait érinti, és feltételezések szerint a körükben előforduló vakság 20-40 százalékáért tehető felelőssé. Globálisan körülbelül 50-60 millió vakról beszélhetünk, kik közül 8,7 százalék, azaz 4-5 millió ember az AMD következtében vesztette el látását. A WHO becslése szerint az elkövetkező évtizedekben az AMD gyakorisága meg fog háromszorozódni, ezért is fontosak a most napvilágot látott vizsgálat eredményei.

Az elmúlt években a belfasti Queens University és a Waterford Institute of Technology által végzett kutatásba több mint 400 AMD-ben szenvedő beteget vontak be. Az úgynevezett kettős vak kísérlet során - amikor sem az orvos, sem a beteg nem tudja, placebót vagy valódi hatóanyagot kap-e - a két csoportra osztott résztvevőket 5 éven keresztül figyelik meg, rendszeresen ellenőrizve látásuk épségét. A részeredmények szerint azok, akik a speciális, lutein, zeaxantin és antioxidáns-tartalmú, Ocuvite nevű készítményt kapták, nőtt a makula-pigment sűrűsége, és látásélességük szinten maradt, sőt néha javult is. A makula-pigment sűrűsége a betegség súlyosságának fontos mutatója, minél előrehaladottabb a betegség, annál kisebb ez az érték. Professzor Dr. Usha Chakravarthy, a belfasti Queens Egyetem Szemészeti Klinikájának professzora és egyben a belfasti Királyi Kórház Szemészeti Részlegének konzulense szerint "a klinikai vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a nagy mennyiségben bevitt lutein, zeaxantin és antioxidáns pozitív hatású lehet a betegség előrehaladásának megelőzésében".

Dr. Vajas Attila hangsúlyozta, hogy ezek az eredmények még csak részadatok, a vizsgálat nem fejeződött be, és pozitív hatás csak a hosszú távú (legalább 1-3 év) szedés esetén jelentkezik. Ám mindenesetre már ez is reményt adhat sok ezer hazai AMD-s beteg számára is.

Pilling Róbert

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra