A hallás változása éveink során

Öregszünk, és számolgatjuk az ősz hajszálakat. De gondoltunk-e arra, hogy bár külsőleg kevésbé feltűnő módon, de hallásunkon is nyomot hagy a múló idő? Cikkünk elmeséli, miért és hogyan romlik ezen érzékszervünk.

Egészen fiatal felnőtt korunkig hallásunk nem romlik, sőt éppen ellenkezőleg: a tinédzserek az egész magas hangtartományba eső hangokat is hallják. Mire azonban betöltjük a harmincat, ezek a hangok már érzékelhetetlenek lesznek számunkra. A hallás tényleges és megfigyelhető romlása általában csak ötven éves kor felett kezdődik meg, bár a szerencséseknél csak hetven körül válhat zavaróvá.

Ötven évesen a hallás élessége kezd megkopni: ilyenkor a VIII.agyideg , a hallóideg kismértékű károsodása miatt következik be ez a változás, illetve azért, mert az agy hangokat érzékelő és dekódoló részeinek ezirányú képességei hanyatlásnak indulnak. A legtöbb ember ilyenkor még szinte semmit nem észlel: az, hogy mennyire hallunk a korábbiakhoz képest, csak évtizedek összehasonlításában érzékelhető.

Bármilyen korban előfordulhat továbbá, hogy a külső hallójáratban dugóvá tömörödött fülzsír okozza a hallásromlást: ilyenkor a szakszerű orvosi fülmosás elegendő a probléma megoldásához.

A korhoz köthető hallásromlást, más néven presbyacusis-t az emberek közel egyharmada 65 és 75 éves kora közt kezdi megtapasztalni. Ennek több oka van. Az első a belső fül csigájában (azaz lényegében a Corti-féle szervben) található hallósejtek pusztulása, mely a kor természetes velejárója: sajnos, ezek a sejtek nem képesek regenerálódásra. Elvesztésük az öregedéssel romló vérellátottság velejárója a belső fülben: ha valaki artherosclerosisban vagy magas vérnyomásban szenved, nagyobb valószínűséggel számolhat időskori halláskárosodással is.

Néha a hallásromlás azért alakul ki, mert a hanghullámok vezetéséért felelős finom és apró csontocskák, a hallócsontocskák sérülnek.

A hallás gyors, egyik napról a másikra történő romlása, elvesztése fertőzésre vagy tumorra is utalhat. Ugyanez a helyzet, ha csak az egyik fülünk romlik hirtelen számottevően a másikhoz képest. Összességében elmondhatjuk, hogy ha azt érezzük, a hallásunk nem olyan jó, mint évekkel ezelőtt, akkor az csak azért van, mert öregszünk, míg ha az a baj, hogy egyik héten rosszabbul hallunk, mint a másikon, akkor jobb, ha minél hamarabb orvoshoz fordulunk. Jellegzetes változása a hallásnak, hogy a kor előrehaladtával nehezebben halljuk a magasabb hangokat: általában a nők és a gyerekek beszédét érezzük elmosódottabbnak, halkabbnak, hiszen ők magasabb hangfrekvenciát használnak. Zavaróvá válhatnak az éles, erős hangok, és nehezebben halljuk meg, ha háttérzajban vagy telefonban beszélnek hozzánk.

Természetesen sokat tehetünk azért, hogy minél tovább megőrizhessük füleink épségét. Ha az átlagos forgalom zajánál nagyobb zajban kell tartózkodnunk, használhatunk füldugót, illetve például egy nagyon hangos utcai építkezés mellett elhaladva befoghatjuk a fülünket. Továbbá fontos, hogy rendszeresen ellenőrizhessük fülünket és hallásunkat fül-orr-gégésszel, illetve audiológussal. A hangos zene hallgatása, főleg fülhallgatóval már fiatalabb korban sokat ronthat a helyzeten: jobb, ha ettől óvjuk gyermekeinket.

Köszönjük a cikk lektorálását Dr. Koppány Judit fül-orr-gégész, audiológusnak !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra