Így pihentessük a szemünket

A szemfáradtság nemcsak este kínozhat minket, hanem akár többször is a nap folyamán. Tudatossággal és néhány egyszerű módszerrel enyhíthetünk a kellemetlen, égő tüneteken.

Szemünk elsősorban a hosszú, intenzív, fókuszált koncentrálás következtében fáradhat el. A túlzott megerőltetés, valamint a gyakran ezzel együtt járó ritkább pislogás a szem kiszáradásához is vezethet, ami tovább fokozza a fáradtság okozta kellemetlen tüneteket. Homályos látás , fényérzékenység, égő, viszkető fájdalom léphet fel, ami fejfájással, idegentest érzéssel, gyulladással vagy akár különböző betegségekre is utaló szédüléssel társulhat. Amennyiben azonban a tüneteink pihenés vagy alvás hatására teljesen elmúlnak, szinte biztosak lehetünk benne, hogy szemfáradtsággal küzdünk.

Milyen gyakran járjunk szemészetre? A szemészeti kontrollvizsgálat minden életkorban fontos, még panaszmentesen is. Gyermekeknél azért, mert több látásprobléma kizárólag ebben az életszakaszban visszafordítható, felnőttként pedig azért, mert a szemvizsgálat során diagnosztizált eltérések első jelei lehetnek olyan megbetegedéseknek is, mint például a magas vérnyomás, az érelmeszesedés vagy a cukorbetegség. Kattintson a részletekért!

Sok embert érint

Szemünk fokozott megerőltetése civilizációs probléma, ami a lakosság jelentős részét érinti. Különösképpen azok küzdenek vele, akik számítógépes munkát végeznek, vagy például hosszú órákat töltenek folyamatos gépjárművezetéssel. Emellett gyakran otthon is hajlamosak vagyunk belefeledkezni a tévé vagy a telefon nézésébe, ahogy egy jó könyv olvasásába is.

Ráadásul a rossz fényviszonyok, a szmogos , dohányfüstös vagy száraz levegő, egyes betegségek, gyógyszerek, hormonális változások, vagy például a nem megfelelő összetételű könny még tovább fokozhatják problémát. A szemhéj lecsukásával a szaruhártyánkon szétterülő könnyfilm ilyenkor nem képes megfelelően nedvesíteni a szemünket, így máris megjelennek a kellemetlen, égő tünetek.

Pihentessük és tornáztassuk!

Szemünk pihentetésére a legjobb módszer természetesen az alvás, vagy a csukott szemmel való hosszabb relaxálás. Mivel erre a nap bármely szakában általában nincs lehetőségünk, vészmegoldásként szóba jöhet például a szemek hideg vízzel való alapos leöblítése vagy nedves kendővel való rövid borogatása. Ez nem csak nyugtatja fáradt látószervünket, de fokozza a vérkeringést is, akárcsak az, ha finom mozdulatokkal átmasszírozzuk a lehunyt szemhéjunkat.

A számítógép előtt végzett munka a szemünket is kifárasztja. Fotó: Getty Images
A számítógép előtt végzett munka a szemünket is kifárasztja. Fotó: Getty Images

Néhány egyszerű gyakorlattal szintén ellazíthatjuk a szemünket. Ehhez először lassan hunyjuk be, majd kezdjünk el körözni a szemünkkel, miközben továbbra is csukva tartjuk. Rövid idő múlva nyissuk ki, várjunk egy percet, és ismételjük meg a gyakorlatot még néhányszor egymás után. Szintén segíthet a fókuszálásban közreműködő szemizmainkból oldani a görcsöt, ha váltogatva nézünk pár percig először közeli, majd minél távolabbi - ideális esetben legalább 20 méterre lévő - pontokra.

Megelőzhetjük

A szemfáradtságot némi odafigyeléssel meg is előzhetjük. Ehhez a kellő mennyiségű pihentetésen túl kulcsfontosságú a tudatosan gyakori pislogás, valamint az, ha megpróbálunk magunk körül a szemünk számára komfortos környezetet teremteni. Állítsuk megfelelő távolságra és fényerősre a monitort, valamint legyen optimális a helységben a világítás tévénézés, vagy olvasás közben is. A fűtés és légkondicionálás mellett szellőztessünk gyakran, ha pedig megoldható, használjunk párásító készüléket.

Fontos, hogy tegyünk meg mindent a látásunk megőrzése érdekében, hiszen ha rossz a szemünk, jóval erősebben kell koncentrálnunk a fókuszáláshoz, ami jelentősen megerőltetheti a szemet. Amennyiben szükség van rá, viseljünk megfelelően beállított szemüveget , kontaktlencsét vagy válasszunk látáskorrigáló lézeres szemműtétet. Ezek a ma már biztonságos módon elvégezhető, fájdalommentes beavatkozások elsősorban azok számára javasoltak, akik szeretnének segédeszközök nélkül is élesen látni, hogy ezzel is megkíméljék az egyik legfontosabb érzékszervünket, a szemet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra