Ekcéma a gyógyulás után

Az atópiás dermatitisz és a többi ekcéma visszatérő tünetei súlyosan rontják az életminőséget, a kisgyermekekéknél elsősorban a kedélyállapotot, ezért mindent meg kell tenni azért, hogy elkerüljék az újabb megbetegedést, enyhítsék a kellemetlenséget.

A betegséget rontó rizikófaktorok kiküszöböléséhez életmód-változtatásra, de legalábbis néhány elővigyázatossági szabály betartására a tünetmentes időszakban is szükség van.

Mi a bőr feladata?

A bőr legfontosabb feladata, hogy megvédje a szervezetet az ártó külső hatásoktól, a piszoktól, a kórokozóktól, a kémiai anyagoktól. Ahhoz, hogy a bőr jól működjön, rugalmasnak kell lennie, meg kell védeni a kiszáradástól. Ugyanis ha a bőr felső rétege kiszárad, akkor sérülékennyé válik, könnyen kirepedezik, és az irritáló anyagok könnyen elérik.

Az ekcémás betegeknek sosem szabad elfelejtkezni bőrük fokozott sérülékenységéről
Az ekcémás betegeknek sosem szabad elfelejtkezni bőrük fokozott sérülékenységéről

A bőr kiszáradását legkönnyebben hidratáló krémekkel lehet megakadályozni. A fürdés vagy a tussolás után azonnal hidratálni kell a bőrt. Az ekcémás betegnek néhány "fürdőszabályt" is be kell tartania. Kerülnie kell a túl forró vagy túl hosszú ideig tartó fürdést, a lúgos szappan, a habfürdő, a fürdőolaj és az illatosított fürdősók, a bőrt túlságosan dörzsölő mosdókesztyű használatát.

Hajmosáshoz kímélő sampon, a szappan helyett inkább hidratáló bőrtisztító szer ajánlatos. Mivel a száraz szobalevegő rontja a vízhiányos bőr ingerküszöbét, fontos a száraz levegő páratartalmának növelése a lakásban és a munkahelyen is.

Ezek az allergén anyagok okoznak ekcémát

A ruházat megválasztása alapvetően fontos. Kerülendő a gyapjú, a selyem, az irritáló műszálas viselet, a merev és szúrós anyagból készült ruhadarabok (poliészter, nylon vagy akril). A bőrrel érintkező ruhacímkék, a durva szövésű vagy szegélyű anyagok is kiválthatják az ekcémát, inkább puha, laza szabású pamut öltözéket kell keresni. Gyapjútakaró és szőnyeg használata sem ajánlatos.

Bizonyos ételek is ronthatják a beteg állapotát, ezért azok is kerülendők. A gyerekek leggyakrabban a következő ételekre allergiásak: tej, tojás, mogyoró, liszt, szója, tenger gyümölcsei, de kiütést okozhatnak a savas ételek, például a paradicsom és a citrusfélék is . A házipor érzékenység ugyancsak gyakori, ezért nem ajánlatos padlószőnyegek, nehezen tisztítható kárpitok alkalmazása az ekcémára hajlamos személyek szobájában.

Bizonyos illatanyagok, kémiai anyagok, légúti vagy kontakt irritációval provokálhatják a tüneteket. A gyermekek pályaválasztásánál is gondolni kell erre, sőt, a felnőtt betegeknél is szükségessé válhat a pályamódosítás. Az ekcémások körében gyakori kutya-, macskaszőr és tollérzékenység miatt a háziállatok tartása is megfontolandó, illetve kerülendő. A fokozott verejték-kiválasztás is árt az ekcémás bőr állapotának, ezért óvakodni kell a túlzott fizikai megerőltetéstől, a túl meleg öltözéktől.

Az ekcéma karbantartása

Az ekcémás betegeknek tünetmentes időszakaikban sem szabad elfelejtkezni bőrük fokozott sérülékenységéről. Nyaralásnál, a szabadidő megtervezésénél sem árt óvatosnak lenni, például lehetőleg ne akkor menjen az ekcémás beteg üdülni, amikor valamilyen, őt irritáló pollen nagy koncentrációban található a levegőben. A napfény általában jó hatású, de az erőltetett napozás viszont már irritáló lehet. Egy esetleges fürdőkúránál is tájékozódni kell a gyógyvíz összetételéről, és egyéb körülményekről.

A tünetes időszakok között is szükséges a bőr karbantartása. A bőr lipidköpenyének és a pH5,5-ös savas vegyhatásának biztosítását jól megválasztott bőrgyógyászati szerekkel, hidratálással és a széles körben rendelkezésre álló mosakodó-szerekkel lehet elérni.

Mindezekhez elengedhetetlen a beteg és orvosa közötti jó együttműködés: az orvos, ismerve a beteg kórlefolyását, a rizikófaktorait, nyomon követve a beteg reakcióit és tüneteit folyamatos tanácsadást tud végezni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra