Top 5 egészségügyi mítosz

Amíg egészségesek vagyunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy örökké így is marad. De vannak persze más mítoszok is, amelyek egyaránt igen rossz hatással vannak egészségünkre és pénztárcánkra is.

Organikus élelmiszerek

Az organikus élelmiszerek - vagy közmagyarul: a biokaják - úgy vonultak be a köztudatba, hogy egészségesek. Ezzel lehet indokolni, hogy drágábbak is az ipari folyamatokon keresztülmenő élelmiszereknél. Sőt még csomagolásuk is "zöld", ami megakadályozza, hogy bármi egészségtelen hatás érje a bennük lévő árut. Az igazság azonban az, hogy bár a bioélelmiszerek néha tényleg hasznosak lehetnek a hagyományos termékekhez képest, ez nem mindig jelenti, hogy ami bio, egyben egészséges is. Lehet szilajon tartott tehén tejéből készül ökosajtot enni, csak természetes takarmányon felnőtt marha húsát fogyasztani, erdőben makkoltatott disznó szalonnáját vásárolni, de ettől még egy organikus dupla baconos sajtburgerről nem állítható, hogy nagyon jó lenne az egészségnek. Ami biztos, hogy az ilyen alapanyagokból készült étel drága lesz. A bio jelző ezért sokkal inkább a marketing eszköze, mint a Föld vagy az egészség megmentéséé. Segítségével ugyanis olyan embereket is rávesznek luxuscikkek fogyasztására, akik közül soknak esze ágában sem volna egyébként ilyesmire költeni.

biogyümölcs
Biogyümölcsök egy mesés kertben. Gyakran a mesén van a hangsúly

Táplálékkiegészítők

A táplálékkiegészítők forgalmazása sokféle rendellenesség kezelésére szolgál. Néha segítenek, néha viszont csak pénzpazarlásra jók. Sajnos az utóbbi gyakrabban állja meg a helyét. A táplálékkiegészítők forgalmazását nem szabályozzák olyan szigorúan, mint a gyógyszerekét. Ha például egy gyógyszerről állítják, hogy csökkenti a koleszterinszintet , akkor szigorú protokollokat betartó kutatásokkal kell bizonyítani az állítást. Ha egy kiegészítőről tesznek ilyen állítást, akkor viszont többnyire nem elég megbízható vagy esetenként teljesen megbízhatatlan tanulmányokkal próbálják meg igazolni. Azaz a gyártók és a forgalmazók nem forgatnak bele túl sok pénzt, mert nem érné meg nekik a mélyebb ellenőrzés finanszírozása. Sok kiegészítő persze hasznos lehet, például, ha élettanilag fontos ásványi anyagokat vagy vitaminokat tartalmaz. De a "fogyi, az "energetizáló", a "potencianövelő", a "memóriakarbantartó" tabletták és társaik értelmezhető hasznot csak eladójuknak hoznak.

Gyógyszerek

Ha valaki veszélyeztetett, akkor könnyen azon kapja magát, hogy gyógyszert szed. A gyógyszergyárak természetesen finom módszerekkel ebbe az irányba terelik a betegeket. Azért tehetik meg, mert a nagy többség betegségértése elég alacsony színvonalú. Nem értik, hogy az egyes betegségek lényege micsoda, hogyan lehet megelőzni vagy meggyógyítani, és mit kell tenniük egészségük fenntartása vagy visszanyerése érdekében. Pedig sokkal könnyebb volna megelőzni a bajt egészségesebb életmódra váltással. A legelterjedtebb betegségek (szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, rák, légzőrendszeri megbetegedések, emésztőrendszeri megbetegedések stb.) kockázata például jelentős mértékben csökkenthető a dohányzás elhagyásával, rendszeres testmozgással, a szervezet szükségleteinek megfelelő étrend követésével. Persze, ha valaki nem tesz eleget az egészsége fenntartása érdekében, akkor előbb-utóbb rákényszerül a gyógyszerszedésre. Aki járt már patikában, tudja, hogy ez nem olcsó mulatság, ahogy a társadalomnak sem, mert a társadalombiztosítás hatalmas összegekkel támogatja a gyógyszerárakat. Az igazán csúnya ebben a dologban, hogy a beszerzett gyógyszereket nem az előírások szerint szedik be, vagy egyáltalán nem szedik be, netán csak a kúra feléig követik az előírásokat. Ez az igazi pénzkidobás.

Soványság

Akinek a csontjai kilátszanak a bőre alól, biztosan nem egészséges, pedig kétségtelenül sovány. De önmagában a normális testtömegindex még nem jelenti, hogy az illető egészséges. A súly csak az egészség megjóslásának egyik módja, de korántsem tesz lehetővé biztos diagnózist, sőt tippet sem nagyon. Mindenki ismeri a "gyomorbajos kinézetű" embereket, akik általában soványak, de az emésztési zavaraik miatt jelentkező rendszeres fájdalom és más tünetek testileg és lelkileg is megviselik őket, ami kiül az arcukra. Ezt a fájdalmas kinézetet a közvélekedés a gyomorbajhoz kapcsolja. Azaz különféle módszereket kell használni az egészséges állapot megállapítására, például a koleszterinszint, a vérnyomás vagy a testzsír-százalék megmérését. A soványság lehet jó, de nem mindig egészséges. A soványság hajszolása pedig önmagában is betegség lehet . Aki számára a soványság mindennek az alfája és ómegája, a külső megjelenése érdekében komoly, gyakran túlzó anyagi áldozatokat is vállalhat. Ez pedig az amúgy is ránehezedő pszichés terhelést csak tovább fogja fokozni.

Itt az ideje, hogy véget vessünk néhány mítosznak, tévhitnek és félreértésnek, amelyek annyiszor szálltak szájról szájra az évek során, hogy már-már "megcáfolhatatlan tényé" lényegültek át a közgondolkodásban! Részletek!

Mindent gyógyító orvosok

Magyarországon különösen erős ez a tévhit, amit jól megmutatnak az orvoshoz járási szokásaink is. Az orvosi rendelőt és a kórházat úgy képzeljük el, mint valami autószervizt, ahová bevisszük a kissé vagy erősen elhasználódott biomechanikus gépezetünket (amelyet normálisan a testünknek nevezünk), és ott a szakemberek elvégzik a szükséges javításokat, karbantartásokat, amelyek végén jól el fogunk futni a következő "műszaki vizsgáig". Sokan ezt a magatartást ráadásul anyagi megfontolásokkal indokolják, mert az orvosi ellátás drága. Persze, a valóságban a doktorok nem képesek mindent megjavítani, meggyógyítani, és ha mégis tehetnek valamit értünk, nem biztos, hogy szükség volna rá, ha idejében elmennénk felülvizsgálatra, szűrésre . Ennek a magatartásnak aztán könnyen az lehet a vége, hogy minden héten orvoshoz kell járni, ami nemcsak extra kiadás, hanem elvesztegetett idő is, a megromlott egészség miatt pedig nem leszünk képesek olyan teljesítményt mutatni a munkában, mint potenciálisan lehetőségünk volna. Következésképpen megváltozott állapotunk miatt jó sokat vesztünk anyagilag is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra