Titkosszolgálatok aggódnak az egészségügyért

A JASON tudóscsoport jelentése szerint a mesterséges intelligenciával vezérelt egészségügyi eszközök egyre több jó minőségű szolgáltatást tudnak nyújtani. De ez elég veszélyes - még a titkosszolgálatok szerint is.

A mesterséges intelligencia meghatározó szerepet fog betölteni a gyógyításban már a közeljövőben is. De ahol adatáramlás van, mindenütt megjelenik a betegek magánszférájának veszélyeztetése és a félrevezető információkon alapuló haszonszerzés is. Ezért az amerikai kormányhivatalok és titkosszolgálatok egy speciális tudóscsoporttól kértek jelentést a várható fejleményekről és a szükséges lépésekről. Eközben a területen a fejlesztések már gőzerővel folynak.

dermatológus
Dermatológiai vizsgálat okostelefonnal. Felismerhető-e a rák interneten keresztül?

A JASON tudóscsoport (amelynek ismertetését keretes írásban mellékeltük) úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia (MI) és a hozzákapcsolódó eszközök meghatározzák a jövőben az egészségünk fenntartását, de ez elég veszélyes tendencia, ha nem kezeljük kellő körültekintéssel. A főbb szereplőknek ismerniük kell az MI használatának esetleges buktatóit, és célzott erőfeszítéseket kell tenniük a magánélet, a titkok és a biztonság megvédésére, a növekvő adatkészletek hibás kezelésének megelőzésére, az egyenlőtlen hozzáférések megakadályozására, és a személyes előnyök érdekében végzett félretájékoztatás elterjedésének megakadályozására.

A JASON tudóscsoport Feltétlenül érdemes megismerni a JASON -t. Ezt az alapvetően független elit tudóscsoportot az amerikai kormány pénzeli, hogy tanácsokat kapjon tőle a tudomány és a technika érzékeny területein. A csoport foglalkozott a tengeralattjárók kommunikációjával, a rendkívül hosszú rádióhullámokkal, csillagászati technikákkal, a rakétavédelem kérdéseivel, elektronikus csataterekkel és egy sor másik fontos problémával. Születési helye is sokat sejtető. Az első atombomba kidolgozási helyén, Los Alamosban hozták létre, hogy tudósok fiatalabb generációját vonják be a tanácsadásba. Először a vietnami háború idején hallatták a hangjukat katonai kérdésekben (kutatásaik nagy része azóta is a védelmi területre összpontosul), de később a JASON az elsők között jelezte a tudományos világban a globális felmelegedés és a savas esők megjelenését. Jelenlegi kutatási területeik közé tartozik az egészségügyi informatika, a számítógépes kommunikáció és a megújuló energia. Szponzorai között pedig ott van az amerikai Védelmi Minisztérium, az Energiaügyi Minisztérium és a titkosszolgálatokat tömörítő szervezet, az Egyesült Államok Hírszerzési Közössége . A csoport neve állítólag mozaikszó, más források szerint azonban a görög mitológiai hősre, Iaszónra utal, és az amerikai védelmi minisztériumtól származik.

Az egészségmegőrzés és az egészségügy területén a forradalmi változások már megkezdődtek, azok az intelligens eszközök pedig, amelyeket az egyének egészségének felügyeletére használnak, elterjedőben vannak. Sok ilyen fejlesztés már a hagyományos diagnosztikai és klinikai környezeten kívül (például üzleti vállalkozásoknál, egyetemeken) zajlik. A jövőben az MI és az intelligens eszközök egyre inkább elválaszthatatlanok lesznek az egészségügyben is. Az MI-t számos egészségügyi és mobilalkalmazáshoz fogják használni, illetve a mobileszközök olyan tömeges adatkészleteket hoznak létre, amelyek új lehetőségeket nyitnak a mesterséges intelligencián alapuló egészségmegőrző és egészségügyi eszközfejlesztésében - állítja a tudóscsoport.

Már dolgoznak az első MI-s egészségvédő eszközök

Bár a JASON jelentése az MI-alkalmazások egészét tekintette át, jelentős figyelmet szentelt a mobilappoknak az egészségügyben. Felhívták a figyelmet, hogy már forgalomban van néhány MI-alapú mobileszköz, például a személyes EKG-készülék, egy alkalmazás, amely az okostelefon giroszkópját használja a Parkinson-féle reszketés elemzésére és számszerűsítésére, illetve létezik már asztmásokat szolgáló áramlásmérő eszköz és app is.

Ezek a technológiák olyan információkat gyűjthetnek, amelyek egyértelműek és létfontosságúak a betegek és az egészségügyi szakemberek számára is, de csak akkor használhatóak igazán, ha minden új adatfolyamot kiértékelnek, összegyűjtenek, és a klinikai szükségleteknek, illetve az MI-alkalmazásoknak megfelelő formátumába hozzák. Egyre nagyobb szükség van arra az új adatinfrastruktúrára, amely a személyes eszközök által generált nagy mennyiségű adatot képes feldolgozni. De ebbe az irányba egyelőre még az Egyesült Államokban sem tettek jelentős lépéseket.

Veszélyben lehetnek a magántitkok

A mesterséges intelligenciát használó megoldások azonban komoly aggodalmakat okozhatnak, ha a magántitkokat és a magánélet meg kívánjuk óvni. Minél többen gyűjtenek személyes adatokat, annál nagyobb a "sérülésveszély", így minden új fejlesztésnek és szolgáltatásnak magában kell foglalnia a magánszféra védelmét és az adatfelhasználás átláthatóságát szavatoló megközelítéseket. A hibák kiszűrésére pedig komoly előzetes tesztsorozatokat kell lefolytatni - figyelmeztetnek a JASON tudósai.

Az MI által vezérelt személyi egészségügyi technológia megnyílhatja az ajtót ugyanis azok számára, akik az emberek tudományokkal és technológiával kapcsolatos járatlanságát kihasználva termelnek profitot. A bőrrák számítógépes észlelését hozták fel példaként, amely komoly teret engedhet a hiszékeny embereket megkárosító csalásnak. Ilyenkor arra kérik a betegeket, hogy küldjenek be önmaguk által készített képeket, majd ezek alapján automatikus diagnózisokat adnak, amelyeket persze senki sem ellenőriz vagy hitelesít.

Részben az orvoshiány, részben az orvosi tévedések elkerülése motiválja a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű orvosi kipróbálását. Részletek!

Kezdetben elkerülhetetlen óriási pénz befektetése az interneten nyújtott diagnosztikába és gondozásba. Ez elősegítené mindenféle vállalat belépését erre a piacra: olyanokét is, amelyek megérdemelnék, hogy ott legyenek, és olyanokét is, amelyek nem. Hogy megakadályozzák a téves információk terjedését az ígéretes területeken, támogatni kell a vezető szakmai testületek bevonását, hogy ösztönözzék a legjobb gyakorlatokat, és vessék be az egészségügyi MI-alkalmazásokat az egészségmegőrzésben és gyógyításban.

Különbséget okoz, hogy kinek milyen eszköze van

A tudóscsoport arra is felhívta a figyelmet, hogy az ellátásban nem szándékosan, de mégis egyenlőtlenségek alakulhatnak ki, amelyet az hoz létre, hogy a betegek eltérő személyes eszközöket használnak. Habár az okostelefonok elfogadása egyre nagyobb, így lehetőség nyílik az ellátás elérhetőségének kiszélesítésére, nem feltétlenül minden társadalmi csoport juthat hozzá a megfelelő eszközökhöz vagy oktatáshoz az MI-vel összekötött egészségügyi alkalmazások használatával.

Mivel ezeknek az MI-alkalmazásoknak közegészségügyi előnyeik vannak, például költségmegtakarítást eredményeznek az egészségügy menedzsmentjében és az ellátásban, be kell vonni őket az állami támogatási programokba - vélik a JASON szakértői a mobihealthnews.com beszámolója szerint.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra