Rossz hír, a szívbetegség öröklődhet

Évek óta vita folyik arról, hogy a szívbetegségek milyen mértékben örökölhetők, és akinek a családjában előfordult infarktus, annak jobban kell-e félnie, hogy maga is szívrohamot kap. Egy új tanulmány ez ügyben rossz és jó híreket is hozott.

A jó hír az, hogy azok, akik a szívbetegséggel leginkább összefüggést mutató genetikai kódot örököltek, és még át is esnek szívrohamon , elég jól túlélik ezt a megpróbáltatást. Egész pontosan semmivel sem rosszabbak a túlélési esélyeik, mint azoknak, akik nem hordozzák ezt a gént. Ez egy nemrégiben közzétett nemzetközi kutatási eredményeiből derült ki.

szív dns
A szívbetegségek örökölhetők, de a gyógyulási esélyek úgy tűnik egyenlőek. Fotó: iStock

Azt, hogy a szívbetegségekre való hajlam örökölthető, az orvosok kész tényként kezelték eddig is. Sok szívbetegség örökölhető, ideértve az aritmiákat, a veleszületett szívbetegségeket, a kardiomiopátiát és a vér magas koleszterinszintjét. A szívrohamhoz, stroke-hoz és szívelégtelenséghez vezető koszorúér-betegség is öröklődhet a családokban - állítja például az Ottawai Egyetem Szív Intézete.

A genetika sok szempontból befolyásolhatja a szívbetegség kockázatát . A gének a szív-érrendszert minden szempontból kontrollálják, az erek erősségétől a szív sejtjeinek kommunikációjáig. Egy gén mutációja befolyásolhatja a szívbetegség kialakulásának valószínűségét. Egy genetikai variáció megváltoztathatja például egy adott fehérje működését úgy, hogy a test eltérően dolgozza fel a koleszterint, növelve ezzel az artériák elzáródásának valószínűségét - figyelmeztetnek a kanadai orvosok.

Figyelmeztető családi kórtörténet

Amikor egy családtagnál szívbetegséget diagnosztizáltak, ma már a család többi tagját is arra ösztönzik, hogy menjenek el szűrővizsgálatra, hogy meghatározzák a kockázati tényezőiket az olyan korai stádiumú betegségekre, amelyek esetleg még nem mutatnak tüneteket. Az olyan öröklött problémák jelentősége, amelyek ritmuszavarokhoz és hirtelen szívhalálhoz vezetnek, különösen jól érthető. Mind a hipertrofikus kardiomiopátia, mind az aritmogén jobb kamrai kardiomiopátia halálos szívritmuszavarokat okozhat. De számos (köztük néhány nagyon ritka) öröklött rendellenesség miatt léphet fel aritmia és hirtelen szívhalált.

"Nem változtathatjuk meg DNS-ünket, de nem is kell ítélkeznünk felette. Még akkor is, ha komoly szívbetegségben szenvednek a családunk tagjai, egészséges életmóddal és gyógyszerekkel enyhíthetjük a kór kockázatát. Az életmódválasztásunk befolyásolja a szívünk egészségét, jó vagy rossz irányba" - mondta Anna Pilbrow, a christchurchi Otago Egyetem Szív Intézetének vezető kutatója, az említett tanulmány vezető szerzője az új-zélandi Stuff portálnak .

Genetika és szívbetegségek

Pilbrow, Vicky Cameron kardiológus professzorral és kollégáival erről először 2010 áprilisában számoltak be , majdnem 1900 új-zélandi szívbeteget érintő kutatásuk alapján. Ők voltak az első szívkutatók, akik megmutatták, hogy "a magas kockázatú DNS-variánst hordozó szívbetegeknek ugyanolyan mértékűek a túlélési esélyeik, mint akiknek alacsony kockázatot mutat a DNS-ük". A munkát megismételték egy metaanalízisben, amely 18 ország 57 tanulmányának adatait gyűjtötte össze, amelyben közel 200 ezer ember szerepelt. "A sokkal nagyobb nemzetközi minta eredményei is meggyőzően megerősítették a korábban itt, Christchurchben végzett kutatásokat" - mondta Cameron.

Örökölhetjük a magas vérnyomásra, a magas koleszterin, illetve vércukorszintre való hajlamot, valamint a túlsúly, illetve annak veszélyes formája, a hasi elhízás is családi vonás lehet. Szintén jelentős rizikót jelent a cukorbetegség is. Mi magunk az életmódunkkal ronthatunk az ereink helyzetén a dohányzással, a mozgásszegény életmóddal, az egészségtelen étrenddel, a túlzott alkoholfogyasztással és a mindennapi stresszel. Az életkorral együtt növekszik a szívbetegség kialakulásának kockázata, és ez mindkét nemre jellemző. S bár a férfiak egy ideig nagyobb veszélyben vannak, a nők a menopauza idején behozzák a lemaradást. Részletek!

A genetika és a szívbetegségek összefüggéseinek feltérképezése a 2000-es években kezdődött, amikor az egész emberi genomot szekvenáltak. Korábban azt hitték, hogy egy 9p21 jelű emberi DNS-szelet csak "hulladék", amely jelenleg már nem játszik szerepet az emberi egészségben. De 2007-től amerikai és európai tanulmányok kimutatták, hogy a 9p21 jelenléte növeli annak az esélyét, hogy ezt a génvariációt hordozóknál az életük során valamikor szívproblémák jelennek meg, még hozzá elég nagy 15-35 százalék közötti valószínűséggel. Jó kutatási kérdés volt tehát azt feltenni, hogy a 9p21 súlyosbítja-e a hordozók problémáit az első szívrohamuk után. Cameron és Pilbrow 2010-ben kimutatta, hogy a válasz: nem. Ezt most a nemzetközi metaanalízis eredményei is megerősítették.

A szívbetegség megelőzésével kapcsolatos orvosi tanácsok egy ideje már változatlanok: aki el akarja kerülni a szívbetegséget étkezzen jól, fogyasszon sok gyümölcsöt és zöldséget, ne dohányozzon , mérsékelten igyon és mozogjon. "Ez mindenkire igaz, de különösen azokra, akiknek a családi kórtörténetében megjelennek a szívbetegségek. Ennek ellenére soha ne érezzük azt, hogy a családtörténetünk a sorsunk" - mondta Cameron.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra