Ne igyunk emberi vért

Az emberek fantáziáját ősidők óta izgatja, hogy milyen hatással járhat az emberi szövetek és vér elfogyasztása. Ha tisztán természettudományos szempontból nézzük, vért inni nem túl jó ötlet.

A kannibalizmus minden formája (így a vérivás, vámpírizmus ) is súlyos erkölcsi aggályokat vet fel a modern társadalmakban, azaz embervért inni elsősorban azért nem jó, mert az egyén közösségi, morális értéke sérülhet vagy megsemmisülhet általa. De az ilyen viselkedés biológiai okok miatt is kockázatos. Az állatok egy része úgy specializálódott, hogy képes táplálékként hasznosítani a vért, de az ember bármennyire is mindenevő, a nyers véren keresztül megfertőződhet - más, a vérfogyasztás miatt kialakuló betegségekbe pedig bele is halhat - írja a Popular Science.

vámpír
Az embervér fogyasztásának halálosan veszélyes következményei lehetnek

Az orvostudomány nem hisz a vámpírhistóriákban, de ismeri a klinikai vámpírokat : olyan embereket, akik kényszeresen fogyasztanak embervért, mert úgy érzik, hogy ettől javul az egészségi állapotuk. Annak meghatározása azonban alapos kutatást kívánna, hogy a klinikai vámpírok kényszeressége mögött valamilyen klasszikus orvosi értelemben vett kór, pszichoszomatikus tünetek, mentális betegségek vagy a három kombinációja áll-e.

A vas okozza a legnagyobb veszedelmet

A legnagyobb kockázatot ezekre az emberekre a vastúlterhelés vagy hemokromatózis jelenti. Ez az állapot általában egy genetikai hiba miatt áll elő, és fokozatosan romlik, amíg már szükségessé válik a kezelés. A klinikai vámpírizmusban szenvedőknél azonban a betegség önmagában is kifejlődhet, mivel az emberi test nem képes megfelelő módon feldolgozni a vasat a vérben. A vastúlterhelés korai tünetei közé tartozik a fáradtság, a fogyás, az ízületi fájdalom, a gyengeség, a rendszertelenné váló menstruáció és az erekciós zavarok. Ha a betegséget nem kezelik, károsíthatja a szerveket, és végül halálhoz vezethet.

Az embervér ivása (amely a történelem során fel-felbukkan) a vámpírista hókusz-pókusztól eltekintve is az élni akarással, a teljesítőképességgel, az elérhető élettartam határainak kitolásával van összefüggésben (a vámpírok a legendáriumuk szerint ugyebár halhatatlanok.) A vérhez kapcsolódó hitek általában arról szólnak, hogy fiatal emberek vérét kell fogyasztani, hiszen az még egészséges és romlatlan. Ebből a szemléletből egyébként a tudomány valamennyit visszaigazolt (de az embervér ivásának pozitív hatását ettől még semmilyen módon nem bizonyította!). Egérkísérletekben ugyanis a fiatal egyedek vérével végzett transzfúzió után az idősebb egerek kognitív jellemzői javultak egy Tet2 nevű enzimnek köszönhetően.

Kevés tápérték

Ha a tápértékből indulunk ki, akkor is kiderül, hogy a vérdiétán hamar rajtavesztenénk. A vér körülbelül 700 kcal-t tartalmaz literenként, azaz egy átlagos felnőttnek körülbelül három litert kellene naponta benyakalnia az energiaigénye kielégítéséhez. De mikroelemből sincs túl sok benne. A C-vitamin átlagos vérszérumszintje például körülbelül 5 mg/liter, ám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) naponta legalább 45 mg-ot ajánl. Tehát 9 liter vért kellene inni a skorbut elkerüléséhez. Viszont a vér túl sós: 9 grammot tartalmaz literenként. Ha a 3 literes fogyasztást nézzük, akkor gyorsan jönne nyomában a dehidratáció és a veseelégtelenség. A vérivás ebből a szempontból is határozottan rossz ötletnek tűnik.

Az idő nem mindenkin fog ugyanúgy: vannak, akik a hatvanas éveik derekán is aktív életmódot élnek, míg mások már a negyvenet is soknak érzik. Néhány módszer viszont segíthet megőrizni a fiatalságunkat. Részletek!

Steven Gruenstein, a New York-i Mount Sinai kórház hematológusa szerint a történelem során a különböző kultúrákban évezredek óta ittak vért (olykor embervért), de ez a test fogyatékosságai, hiányosságai miatt alakulhatott ki. A vér ugyanis tartalmaz sót, vasat, fehérjéket, amelyeket ezen az úton is pótolhattak. Az orvos azonban figyelmeztet rá, hogy senkinek sem ajánlatos, hogy megpróbálkozzon a vérivással, mert az a fentiekben ismertetett okokon túl is elég kockázatos. A HIV, a májgyulladás és más vírusos és bakteriális betegségek ugyanis átjuthatnak a vérrel a másik szervezetbe, így szükségtelen veszélynek tennénk ki magunkat vele.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra