Forró vizes kihívás, az ostobaság újabb csúcsa (2)

Ha elszabadul a kihívásokkal, próbatételekkel kapcsolatos fantázia, olykor veszélyes, sőt halálosan veszélyes lehet. Nem mindegy ugyanis, hogy egy vödör jeges vizet öntünk a nyakunkba, vagy egy fazék lobogóan forró vizet. Annál pedig aligha van rosszabb ötlet, ha valaki virtusból hajlandó szívószálon felhörpinteni a forróvizet.

A nemzetközi médiumok, például a Forbes szerint a forróvizes kihívás néven futó őrültség következtében már több súlyos, illetve halálos sérülés is előfordult. Az áldozatok tinédzserek vagy gyerekek, akiknek korlátozott a belátási képességük. Azaz a "csíny" elkövetésekor - magukra öntik vagy szívószállal felszívják a forróvizet - nem képesek felfogni, hogy a forró folyadék súlyosan károsíthatja a bőrüket, sőt más szöveteiket is, s a felelőtlenségük akár egy életre megnyomoríthatja vagy meg is ölheti őket.

keménytojás
Ha valaki összetéveszti a kemény tojást a kemény legénnyel, abból nagy baj lehet

Nyilvánvaló, hogy a víz hőmérsékletének növekedésével arányosan nő a sérülés kockázata és sebessége. Az 50 Celsius fokos víz mintegy 5 perc érintkezés után okozhat harmadfokú égést. A 60 fokos víznél 10 másodperc kell, s a 70 fok közelinél már egy másodperc is elég a harmadfokú égési sérülés kialakulásához. A fürdővíz soha ne menjen 38 fok fölé, különben az ember azt kockáztatja, hogy belefőzi magát egy levesbe.

1 másodperc forrázás 20 perc hidegvizes hűtés

Ha valakire forró folyadék ömlött, a legfontosabb , hogy a további hőhatásoktól elzárjuk, eltávolítsuk és amilyen gyorsan csak lehet hideg folyóvizet eresszünk az égett területre legalább 20 percen át. De a hidegvízben nem szabad elmerülni, még akkor sem, ha az égés nagy felületen következett be, mert a túl sok testhőveszteség károsíthatja a szervezet gyógyulási képességét, sőt sokkot is okozhat.

A hidegvíz a legjobb az égett terület megnyugtatásához, és nem szabad testápolókat vagy olajat kenni az égett bőrre. Az égés komolyságától függően a szakszerű ellátáshoz orvoshoz kell fordulni, vagy mentőt kell hívni. Ha valaki leforrázta magát, akkor nincs idő vacakolni, szégyenlősködni. Azonnal el kell távolítani a ruházatot és az ékszereket az érintett területről, mert további károkat okozhatnak. Ha azonban a ruhát vagy egyéb tárgyakat az égés a bőrre sütötte, akkor nem szabad lefejteni, mert a bőr is mehet vele. Ez ilyenkor már az orvosok dolga.

Csak laza kötés kell

Az égett területet megpróbálhatjuk megvédeni nedves kötéssel vagy tiszta ruhával, de nem szabad szorosan bekötni, mert az is káros lehet, például elzárhatja a vérkeringést. Ilyenkor mindig hasznos az orvosi tanács, vagy az orvosi kezelés.

Az enyhe (tehát első- vagy másodfokú) égési sérülések nagyon fájdalmasak, de mi magunk sokat tehetünk azért, hogy csökkentsük a kellemetlenségeket. Pontokba szedtük a teendőket. Részletek!

A közösségi csatornákon a forróvizes kihívás teljesítéséről terjedő videók szakértők szerint javarészt manipuláltak. Persze látszik, hogy forr a víz, látszik a leöntés, a mosakodó mozdulatok vagy a szívószálazás, de a hőmérsékletet a videók nem közvetítik. Márpedig a fizika és a biológia törvényei szerint a forróvízzel való érintkezés szövetkárosodást és óriási fájdalmat okoz. Ezért kizárt, hogy az ilyen próbálkozásokat fájdalomérzet és egészségkárosodás nélkül teljesíteni lehessen.

Akinek mégis eszébe jutna ilyen őrültség, az gondoljon arra, hogy a forróvizet a középkorban, s talán azóta is kínzásra használták. Ennek a kihívásnak tényleg a fel sem tréfa, inkább komplett elmebaj.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra