A cukormentes üdítők ezért veszélyesek

Azt gondolhatnánk, ha az üdítőbe nem tesznek cukrot, azzal a káros hatások zömét ki is zárják. Bár a tanulmányok megállapításai nem egységesek, de némelyik kutatás a diétás szénsavas üdítőket összekapcsolja a súlyos, életveszélyes betegségekkel. Érdemes átgondolni, hogy ezek az italok hogyan hatnak az egészségre.

Először is a mesterséges édesítőszerrel készült szénsavas üdítők fogyasztása az Alzheimer-kór, a demencia és az ischaemiás stroke fokozott kockázatával jár. Ezt az Amerikai Szívtársaság szakfolyóirata, a Stroke közölte egy olyan tanulmány alapján, amelyben több mint 3 ezer résztvevőt vizsgáltak meg. Hasonló kutatások sora állítja, hogy az úgynevezett diétás üdítők különféle okokból veszélyesek is lehetnek.

diétás üdítő
A diétás üdítő elnevezés megtévesztő, mert ezek az italok nem egészségesek - Fotó: Getty Images

Egy másik mérvadó orvosi folyóirat, a JAMA Internal Medicine cikke pedig azt állapította meg tíz európai országban több mint 450 ezer ember vizsgálata alapján, hogy azok, akik napi két szénsavas italt fogyasztanak, nagyobb valószínűséggel halnak meg keringési betegségekben, és összességében megnövekszik a halálozási kockázatuk, összehasonlítva azokkal, akik havonta legfeljebb egy szénsavas ital engednek meg maguknak.

Miért lehetnek károsak a szénsavas italok?

Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy a szénsavas üdítők megerősítik az élvezetek után sóvárgó "bennünk lakó gonoszt". Az ilyen italok fogyasztása nyomán ugyanis fokozódik a cukor iránti vágy, aminek az lehet az eredménye , hogy több kalóriát viszünk be a szervezetünkbe. Jó tudni azt is, hogy a diétás üdítők fogyasztása addiktív reakciót is eredményezhet. Azután, hogy a szervezetbe jutott az italok két összetevője, a koffein és az aszpartám , a hatásukra az agy jutalomközpontjában dopamin és a glutamát neurotranszmitter szabadul fel boldogságérzést kiváltva. Ezzel az üdítő meggyőzi az agyat, hogy újra és újra vágyakozzon rá, és a fogyasztása révén átélje ugyanazt az örömérzést, mint korábban.

Noha úgy tűnik, hogy a cukorbevitel csökkentése, például mesterséges édesítőszerekkel való helyettesítése előnyös, a bizonyítékok mégis mást mutatnak. A diétás üdítők nem segítik elő a fogyást, és nincsenek hatással a cukorbetegek felnőttkori glikémiás válaszára sem. Ezért az ilyen italok nem használhatók a súlyleadás vagy a cukorbetegség kontrollálásának eszközeként - írja az Insider magazin.

A szénsavas üdítők ráadásul megváltoztathatják a bél mikrobiótáját , ami negatív hatással lehet az emésztésre és a hormonszabályozásra. Ma azonban még nem teljesen világos, hogy melyik mesterséges édesítőszer befolyásolja a bélbaktériumokat, és hogyan. Az eddig elkészült tanulmányok kimutatták, hogy a szacharin , a szukralóz és a stevia is megváltoztathatja a bélben lévő baktériumokat, bár nem világos, hogy ez milyen hatással lehet az egészségünkre.

A szénsavas üdítők hosszútávú rendszeres fogyasztása növeli a szabad gyökök képződését a vesesejtekben, potenciálisan károsítva a veséket. Ráadásul az Amerikai Nefrológiai Társaság lapjában egy 2017-es tanulmány arról számolt be , hogy a szénsavas italok fogyasztása a vesebetegség nagyobb kockázatához kapcsolódik. Annak ellenére, hogy a hiányzó cukor nem alapozza meg a káros baktériumok gyors elszaporodását a fogakon képződő lepedékben, a diétás üdítőben lévő szénsav, citromsav, foszforsav és borkősav kikezdi a fogzománcot. Ezek az összetevők csaknem ugyanolyan mértékben járulnak hozzá a fogzománc eróziójához, mint a cukros üdítők.

Kinek kell határozottan elkerülni a szénsavas üdítőket?

A diétás üdítők egyes összetevői különösen károsak lehetnek bizonyos egészségi problémákkal küzdő emberek számára. Kerülni kell a foszfort a dialízis alatt álló és késői stádiumú vesebetegségben szenvedőknek, a fenilalanin pedig nem biztonságos a fenilketonuriában vagy PKU-ban szenvedő betegek számára.

Megtévesztő ezeket az italokat "üdítőnek" nevezni. Habár esetenként és kis mennyiségben fogyasztva valószínűleg nem okoznak kárt, de a szénsavas italok (diétásak és cukrosak egyaránt) nem hidratálnak olyan jól, mint a sima víz, vagy a citruslével gazdagított víz. Ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, mennyi szénsavas italt fogyaszthatunk el károsodás nélkül, inkább az egészségünk javítására érdemes fókuszálni. Így nézve pedig a víz a legjobb választás a test hidratálására , a szomjúság elhárítására.

Egy tanulmány szerint a diétás üdítők fogyasztásának növekedésével nőtt a hasi típusú elhízás mértéke is a 65 év feletti korosztályban, ez pedig a metabolikus szindróma, a vele összefüggő krónikus betegségek és a szív- és érrendszeri problémák rizikójának növekedésével jár együtt. A metabolikus szindróma, vagyis a magas vérnyomás, a magas vércukorszint (illetve a cukorbetegség), a szívbetegségek, a stroke, és egyéb problémák szoros kapcsolatban vannak az elhízás járványszerű terjedésével. Részletek!

Aggasztó hatáslista

Lássuk ezután tételesen - a The Daily Meal gasztronómiai portál gyűjtése alapján -, hogy miféle káros hatásoknak tehetjük ki magunkat, ha komolyan rákapunk a diétás üdítőkre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra