Vérteszttel kimutatható a korai melanoma

A melanoma korai stádiumát kimutató vértesztet fejlesztettek ki ausztrál kutatók, akik szerint "a világon az első" ilyen teszt nagyon sok életet megmenthet.

Az Edith Cowan Egyetem tudósai elmondták: az új teszt segíthet az orvosoknak a bőrrák korai felismerésében még abban a fázisban, amikor nem terjedt szét a páciens testében. "Azoknak a betegeknek, akiknél korai fázisban felismerik a melanomát, 90-99 százalék az esélye az ötéves túlélésre" - mutatott rá Pauline Zaenker, a kutatás vezetője.

Az új eljárás a szervezet által a rák ellen termelt antitesteket azonosítja
Az új eljárás a szervezet által a rák ellen termelt antitesteket azonosítja

Hozzátette: a túlélési esély kevesebb mint 50 százalék, ha a rák már szétterjedt a szervezetben. "Éppen ezért annyira izgalmas ez a vérteszt mint potenciális szűrőeszköz, mivel még nagyon korai állapotában fedezi fel a melanomát, amikor még kezelhető" - idézte a tudóst a tanulmányt ismertető medicalxpress.com. Az Oncotarget folyóiratban szerdán megjelent tanulmány 105 melanomás és 104 egészséges emberrel végzett vizsgálat eredményeit mutatta be. Az eljárás az esetek 79 százalékában kimutatta a melanoma korai stádiumát.

5 jel, amely bőrrákra utalhat - részletek!

A melanoma észlelésére jelenleg csak vizuális vizsgálat áll az orvosok rendelkezésére, a veszélyesnek talált bőrfelületet sebészi úton eltávolítják és biopsziát végeznek. Zaenker viszont arról számolt be, hogy az új eljárás a szervezet által a rák ellen termelt antitesteket azonosítja.

"Megvizsgáltunk 1627 különböző típusú antitestet, hogy azonosítsuk annak a tíznek a kombinációját, amely a legjobban jelzi a melanoma jelenlétét a már diagnosztizált betegekben az egészségesekhez viszonyítva" - magyarázta a kutató. Sanchia Aranda, az Ausztrál Rák Tanács vezetője szerint a teszt magas kockázatú csoportoknál lesz fontos, amelyek tagjainak rendszeresen időigényes és bonyolult szűrővizsgálaton kell részt venniük a bőrükön megjelent foltok, anyajegyek miatt.

Aranda ugyanakkor felhívta a figyelmet rá, hogy a teszt más típusú, kevésbé halálos, de gyakrabban előforduló bőrrákokat, mint a laphámsejtes és bazális sejtes karcinóma, nem mutat ki. A kutatók most három évig további klinikai vizsgálatokkal ellenőrzik a kutatás eredményeit, és remélik, hogy azt követően elérhető lesz az új vérteszt.

Minden harmadik daganatos betegség bőrrák az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. Ausztrália pedig azok között az országok között van, ahol a legmagasabb a melanomás esetek száma.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra