Végre egy jó hír a rákkal kapcsolatban

Kevesebb mint 25 év alatt negyedével csökkent a rák miatti halálozási ráta az Egyesült Államokban, ami 2,1 millióval kevesebb halálesetet jelent az 1991-ben mért eddigi csúcshoz képest.

Az Amerikai Ráktársaság éves jelentése szerint a 2014-ig rendelkezésre álló adatok alapján mért látványos csökkenés annak köszönhető, hogy folyamatosan esik a dohányzók száma, az orvostudomány nagyot lépett előre a daganatok korai felismerésében és kezelésében, valamint növekedett az egészségbiztosítással rendelkező amerikaiak száma.

Világszerte 15 millió új rákos megbetegedést diagnosztizálnak évente, hazánkban a halálozások negyedét daganatok okozzák. Részletek itt.

Feleannyi haláleset prosztata- és vastagbélrák miatt

A halálozási arány négy ráktípus esetében csökkent a legszembetűnőbben. A tüdőrák okozta halálozási arány a férfiak körében 43 százalékkal esett vissza 1990 és 2014 között, és nőknél 17 százalékkal 2002 és 2014 között. A mellrákkal összefüggő halálozások aránya 38 százalékkal csökkent a nőknél 1989 és 2014 között.

A prosztatarákkal küzdő férfiak halálozási aránya 51 százalékkal csökkent 1993 és 2014 között, míg a vastagbélrák esetében a halálozási arány mindkét nemnél 51 százalékkal esett vissza 1976 és 2014 között.

Alig 25 év alatt negyedével csökkent a rák miatti halálozási ráta az Egyesült Államokban
Alig 25 év alatt negyedével csökkent a rák miatti halálozási ráta az Egyesült Államokban

A jelentés előrejelzései szerint idén csaknem 1,68 millió új rákos eset lesz az Egyesült Államokban, és 600 ezer ember halálát fogja okozni daganatos betegség.

Az elmúlt évtizedben a férfiak körében évente majdnem 2 százalékkal csökkent, a nőknél stagnált a rákos megbetegedések előfordulása. A halálozási arány évente nagyjából 1,5 százalékkal csökkent mindkét nemnél.

Nagyobb veszélyben a férfiak

Összességében nézve azonban a különböző ráktípusok előfordulásának gyakorisága 20 százalékkal, a halálozási arány 40 százalékkal magasabb a férfiaknál, ami elsősorban a két nemet érintő különböző kockázati tényezők számlájára írható.

A férfiak esetében nagyjából négyszer nagyobb eséllyel alakul ki és okoz halált a nyelőcsőrák, a gégerák és a húgyhólyagrák. A melanoma 60 százalékkal gyakrabban fordul elő férfiaknál és kétszer nagyobb valószínűséggel végződik halállal, mint a nőknél.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra