Vannak, akik védettebbek a rákkal szemben

A Nature magazinban megjelent új tanulmány szerint a laktózérzékeny emberek esetében kisebb a valószínűsége bizonyos rákok - így a tüdő-, az emlő- és a petefészekrák kialakulásának.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az emlő- és a petefészekrák nagyon különböző mértékben elterjedt betegség a Föld különböző pontjain. Ezek a betegségek a leggyakoribban Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Skandináviában, míg a Ázsiában és Közép-Afrikában a legkisebb az előfordulásuk.

Újabb hiedelem dőlt meg a tejről: nem is erősíti a csontokat! Az érdekes kutatásról itt olvashat! Ikrekkel és emigránsokkal végzett vizsgálatok korábban azt valószínűsítették, hogy a megbetegedések számában tapasztalható különbség inkább tulajdonítható környezeti hatásoknak, mint genetikai vagy etnikai tényezőknek. Voltak, akik a rákos megbetegedések magasabb számát az Észak-Amerikában és Nyugat-Európában nagy mennyiségben fogyasztott tejtermékek számlájára írták. Ugyanakkor a tejtermékek fogyasztása és a rák közötti összefüggést eddig nem sikerült bizonyítani.

Az új kutatás vezetői más összefüggésben vizsgálták meg a tejtermékek fogyasztása és a rák kialakulása közötti kapcsolatot. Arra voltak kíváncsiak, hogy a laktózintoleranciában szenvedők alacsonyabb tej- és tejtermékfogyasztása védelmet nyújt-e az emlő- és a petefészekrák kialakulásával szemben.

A tejhelyettesítőket fogyasztók egészségesebbek?

A kutatáshoz két svéd egészségügyi adatbázist használtak; 22 788 laktózintoleranciában szenvedő személyt azonosítottak, és azt számolták ki, hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy tüdő-, mell- vagy petefészekrákjuk legyen. Azt találták, hogy mindhárom betegségre nézve a vizsgált laktózérzékeny személyeknek kisebb az esélyük, mint a nem laktózérzékeny embereknek. A csökkent rizikófaktor pedig független az illetők születési helyétől, lakhelyétől és nemétől. Ugyanakkor azt találták, hogy a vizsgált személyek rokonainál (szüleinél és testvéreinél) nem csökkent a rizikófaktor az átlagos populációval összevetve.

Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a laktózintoleranciában szenvedő embereknél az adott rákok csökkent valószínűsége az illetők étkezési szokásaival lehet összefüggésben. Azaz a kevesebb tejtermék fogyasztása nyújthatja a védelmet ezekkel a rákokkal szemben. Ugyanakkor az ok-okozati összefüggést ebben a kutatásban sem sikerült igazolni. Nem helyes tehát az eredmények alapján azt a következtetést levonni, hogy a tejtermékek fogyasztása rizikófaktor bizonyos rákok kialakulásában. Ugyanis elképzelhető, hogy a tejtermékeket helyettesítő ételek azok, amelyek a megbetegedések kisebb számát eredményezik a laktózérzékeny embereknél. Az eredményeket a Medical News Today foglalta össze.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra