Tüdőrákra hajlamos? Ingyen szűrést kap

Közel ötezer, tüdőrák miatt veszélyeztetett emberen végez térítésmentes mellkas CT-vizsgálatot a legnagyobb hazai képalkotó diagnosztikai szolgáltató. A több tízmillió forint összköltségű vizsgálatokkal az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet Hunchest programjához kapcsolódnak.

A daganatos megbetegedések a legnagyobb egészségügyi kihívást jelentik a fejlett országok számára. Halálozási arány tekintetében a tüdőrákhoz köthetőek a legaggasztóbb statisztikák, évente közel másfél millió ember életét követeli ez a daganattípus, melynek ötéves túlélési aránya is alig éri el a 17 százalékot. A riasztó rákstatisztikák tekintetében Magyarország sem kivétel, sőt: mind a megbetegedések számában, mind pedig a halálozási arány tekintetében a régió negatív rekorderei vagyunk. Hazánkban közel tízezer ember veszíti el a harcot ezzel a daganattípussal szemben minden évben.

Az idő az egyik legfontosabb tényező

Ennek egyik oka csupán a közegészségügyet érintő, egyre fokozódó teher, sok esetben ugyanis a beteg már túl későn kerül be a rendszerbe, amikor a betegsége előrehaladott, a kezelési lehetőségek pedig leszűkülnek. Az országos figyelemfelhívó kampányok ellenére is nagy a passzivitás a szűrővizsgálatok felé, holott a legtöbb daganatos megbetegedéshez hasonlóan a tüdőrák esetében is életet menthet a korai felismerés. Míg a tüdőrák korábban elsősorban a férfiakat sújtó betegség volt - melynek fő oka, hogy körükben nagyobb a dohányosok aránya - az utóbbi években egyre több nő életét is követeli. Ráadásul nem csupán az idősebb korosztályt érinti, magas az aktív életkorban lévők megbetegedésének aránya ennél a daganattípusnál.

A tüdőrák (hörgőrák) alatt a tüdő hámeredetű, rosszindulatú daganatát értik, mert szinte mindig a légzőrendszer hámszöveteiből ered. A férfiak rákos halálozásában az első, a nőknél a második helyet foglalja el. A betegség kialakulásáról, tüneteiről és kezeléséről az alábbi cikkünkben olvashat részletesebben!

A riasztó adatok miatt a tüdőrák korai szűrése létfontosságú. A szűrés egyetlen hatásos módját az alacsony dózisú komputertomográfiás vizsgálatok jelentik, melyekre rendszeres, államilag szervezett kampányok jelenleg nincsenek Magyarországon.

Negyed évszázados jelenlétével az Affidea Diagnosztika a hazai egészségügy egyik meghatározó szereplőjévé vált, Leitner György vezérigazgató szerint ez a kiváltságos státusz komoly kötelezettséggel is jár. "A daganatok gyógyulásának tekintetében az idő rendkívül fontos tényező. Az ország legnagyobb képalkotó diagnosztikai szolgáltatójaként a cég felelősséggel viseltetik a legfontosabb népegészségügyi mutatók javításáért. Ennek tekintetében döntöttünk úgy, hogy bekapcsolódunk a Korányi intézet programjába, amellyel az egyik leggyakoribb daganattípus szűrését tesszük széles körben elérhetővé" - mondta el Leitner György vezérigazgató.

Négy csoportban ötezer szűrővizsgálat

Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet 2013-ban indította el Hunchest nevű, tüdőrák szűrést célzó kutatási programját. Ennek során a kiemelten veszélyeztetett páciensek bevonásával vizsgálják az alacsony dózisú mellkas CT (LDCT) hatékonyságát tüdőrák szűrésre . A program célja az, hogy a tüdőrákot a lehető legkorábbi stádiumban fedezzék fel olyan egyéneknél, akiknél a betegség kialakulásának magas a kockázata.

A dohányzás komoly rizikótényező a tüdőrák kialakulásában
A dohányzás komoly rizikótényező a tüdőrák kialakulásában

Eszerint alakítottak ki négy vizsgálati csoportot, ezekből pedig a cég az első háromban végez szűréseket:

  1. dohányos, krónikus obstruktív tüdőbeteg (COPD-s),
  2. dohányos, nem COPD-s
  3. nem dohányos, COPD-s
  4. nem dohányos, nem COPD-s

A programba ezen feltételek mellett az jelentkezhet, akinek életkora 50-79 év között van és anamnézisében nincs tumoros betegsége.

A vizsgálatok térítésmentesek, melyeket a cég két fővárosi központjában, illetve Debrecenben és Szegeden végzi majd el a Korányi Intézet mellett. A legtöbb jelentkezőt az érintett központok közeléből várják, ám a vizsgálatba az ország bármelyik pontjáról be lehet kapcsolódni. A vizsgálat mellett a dohányzó betegeket a leszokási programok egyikébe is igyekeznek majd bevonni, hogy a tüdőrák kialakulását elősegítő káros szenvedélytől mihamarabb szabadulhassanak. A nagyjából egy éves időszak alatt ötezer emberen végez el az Affidea alacsony dózisú mellkas CT-t, így hívva fel a figyelmet a szűrések fontosságára. A programról további részletek, illetve a jelentkezés feltételei a www.affidea.hu oldalon olvashatóak!

Dr. Kovács Gábor, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa úgy nyilatkozott: az intézet örömmel fogadta a cég felajánlását, amely szerint a több tízmillió forint összköltségű szűrővizsgálatot térítésmentesen, saját költségére végzi el. "A tüdőrák az egyik legsúlyosabb népegészségügyi kihívást jelenti Magyarországon, az aggasztó statisztikák pedig elsősorban a szűrővizsgálatok rendszeresítésével javíthatóak. Az intézet egyik hosszú távú célja, hogy a Hunchest program bekerülhessen a népegészségügyi szűrőprogramok közé, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár égisze alatt a lehető legtöbb veszélyeztetett ember szűrését elvégezhessék" - mondta el a főigazgató.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra