Szent-Györgyi Albert hagyatéka? (2)

A Nobel-díjas magyar tudós lánya és felesége elvesztése után (mindketten rosszindulatú daganatos betegségben haltak meg) élete hátralévő részét a rákkutatásnak szentelte.

A csodálatos búzacsíra Szent-Györgyi Albert elmélete szerint a rák gyógyítható, de a gyógyításhoz először az alapjait kell megismernünk.

Meggyőződése volt, hogy a rákellenes szereket a növényekben kell keresni, ezért kutatásait a búzacsíra vizsgálatára fókuszálta. A búza magva 2-4 százalékban tartalmaz csírát, mely a koptatás, az őrlés, a szitálás és rostálás folyamán elkülönül a magbelsőtől. A búzaszem csírája értékes tápanyagforrás. Nagy tápértékű fehérjék, tokoferol és B-vitaminok mellett fontos kinonok találhatók benne, melyek számos létfontosságú élettani folyamatban megtalálhatók, mint például a fotoszintézis, a sejtlégzés és a véralvadás.

Mik azok a kinonok?

Szent-Györgyi Albert élete utolsó kutatási periódusában a kinonok biokémiájával foglalkozva felismerte azoknak számos életfontosságú reakciósorban betöltött szerepét, "mellesleg" pedig elsőként vetette fel a kinonok

1 rákellenes hatásának lehetőségét.

Figyelme az úgynevezett peroxidáz típusú növényekre (a búzacsírát is ezek közé sorolta) irányult, melyekben laboratóriumi körülmények között a parafenilén-diamin

2 kék színű iminné oxidálódik. Ez a színváltozásnak köszönhetően könnyen megfigyelhető oxidációs reakció számos állati, sőt emberi szövetben is kiváltható. Feltételezte, hogy az oxidációért felelős, általa aszkorbinsav-oxidáznak nevezett enzim ezekben a növényekben a légzési lánc részét képezi, bár a lánc további tagjait nem ismerte. Kísérleteit búzacsírára kiterjesztve megállapította, hogy a parafenilén-diamin elszínezéséért a kinonok és hidrokinonok felelősek.

Kísérletező évek Mivel ezt a színreakciót rákos szövetekben nem lehet létrehozni, felvetődött, hogy kapcsolat van a sejtek rosszindulatú daganatos átalakulása (malignus transzformáció) és az oxidációért felelős anyagok, a metoxi-szubsztituált benzokinonok, illetve az aszkorbinsav hiánya között, és feltételezte, hogy ezek bevitelével a daganat visszaszorítható.

Az 1970-es években szintetikus metoxikinonokkal folytatta kísérleteit, és laboratóriumi körülmények között igazolta a kinonoknak egy daganattípus, az úgynevezett Ehrlich-féle ascites tumor elleni hatékonyságát, mely hatást az ezekből létrejövő, rövid életidejű, átmeneti anyagcsere-termékek, úgynevezett szabad szemikinon- és aszkorbát-gyökök keletkezésével hozott összefüggésbe. Ezzel egybecseng, hogy kinon alapú tumorellenes készítmények (antracyclinek, például Adriamycin) hatásában is tetten érhető a szemikinon-metabolitok termelése.

Szent-Györgyi 1986-ban bekövetkezett halála után kutatásait Prof. Hidvégi Máté és munkatársai folytatták a Szent-Györgyi számára Fodor Gábor által szintetizált kinonokkal. Céljuk természetes alapú kinon-koncentrátum előállítása volt. 1991-ben, számtalan kinon-forrás és dúsítási eljárás tesztelése után, fermentálás útján sikerült előállítani egy olyan búzacsíra-kivonatot, amely optimális mennyiségben tartalmazott benzokinonokat.

A technológiát sikerült az 1990-es években üzemi méretekre kiterjeszteni, innen számítható a fermentált búzacsíra-kivonat története.

1 Korábban elsősorban festékanyagokként ismert szerves vegyületek
2 Az iparban is használatos vegyület, színezőanyagként pl. a hajfestékekben fordul elő

További információkat a www.daganatok.hu oldalon találhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra