Súlyos betegeken segíthet - ingyen (x)

A tumoros betegségektől mindenki tart, ám sokakban az a képzet is erősíti a félelmet, hogy ezek végzetes kimenetelű problémák. Minden évben tehet azért, hogy ez ne legyen így - ráadásul ez semmibe sem kerül. Hogyan? Megmutatjuk!

A személyi jövedelemadó 1 százaléka felajánlható egy, általunk kiválasztott civil szervezetnek. Ezt sokan tudják, de évről-évre megdöbbentő, hogy milyen kevesen élnek a lehetőséggel. Pedig valóban nem kerül semmibe, hiszen a fizetésünkből előzetesen már levont adó kis, de annál fontosabb részéről rendelkezhetünk. Lehet, hogy nem sok, de itt sok kicsi valóban sokra megy, hiszen akár pár száz forintos tételekből is összegyűlhet annyi, amennyi egy beteg életének megmentéséhez kell. A HáziPatika.com most egy olyan civil szervezetet ajánl figyelmükbe, amely a felajánlott 1 százalékokból tudja folytatni harcát a daganatos betegségek ellen. Így közösen megmutathatjuk, hogy a rák nem jelent végzetes diagnózist.

"Emlőrákos voltam, édesanya lettem" Ezek a szavak jelentik Ágnes életének fordulópontjait. Korán felismerte az elváltozást, a borsszemnyi csomót, és orvoshoz fordult. Tudni akarta, hogy meg kell-e küzdenie, vagy élheti tovább a régi életét. Megküzdött, és legyőzte a betegséget. Az orvosai azt tanácsolták, hogy ne vállaljon gyermeket. Javaslatuk orvosilag indokolt volt, de Ágnes párja iránt érzett szeretete és vágya a teljes életre még ennél is erősebb. Így az utolsó kezelés után alig három évvel megszületett kisfia. Mi, a Magyar Rákellenes Liga segítői büszkék vagyunk Ágnes vállalására, aki életének bemutatásával segít megértetni, hogy a rákkal, a rák után is lehet teljes életet élni, valóra váltani az álmainkat.

Mit tehetünk a rák ellen? Egészséges életmóddal a leggyakoribb daganatok előfordulását csökkenteni lehet. Egyes daganatokat (emlő, here) önvizsgálattal, illetve a tünetek korai észrevételével (bőr- és végbéltumorok) időben fel lehet fedezni, és így eredményesen kezelni. Minden elváltozással érdemes orvoshoz fordulni: ha diagnosztizálják a betegséget, eredményesebben gyógyul, aki aktívan részt vesz a gyógyulásban.

A Magyar Rákellenes Liga segít az egészséges életmód kialakításában, az önvizsgálat megtanulásában. Mozgósít a szűrésekre, kiadványokat jelentet meg, felvilágosító előadásokat tart. Ingyenes lelkisegély- és információs vonalat működtet. Honlapján és közösségi oldalán eljuttatja a fontos tudnivalókat minden érdeklődőhöz. Klubokat szervez a betegeknek, hogy tudják, nincsenek egyedül, és egymást segítve eredményesebben küzdjenek meg a betegséggel.

A Magyar Rákellenes Liga munkatársai azért dolgoznak, hogy minél többen meggyógyuljanak, megvalósíthassák az álmukat: a társadalom teljes életet élő tagjai lehessenek, családot alapíthassanak, szülőkké váljanak, dolgozhassanak. A Magyar Rákellenes Liga részére felajánlott személyi jövedelemadója 1 százalékával Ön is tevékenyen és felelősségteljesen részt vesz a rákmegelőzés és rákgyógyítás programjában, így egyre többen lesznek, akik – mint Ágnes is – meggyógyulnak, és valóra válthatják az álmaikat.

Május a személyi jövedelemadó-bevallások hónapja. A tavasz vége a civil szervezeteknek, így a Magyar Rákellenes Ligának is új reményt jelent, hogy megújulva, megerősödve folytathatja küzdelmét a kitűzött cél érdekében. Most, mint minden évben, ön is segítheti áldozatos munkájukat, ráadásul ez semmibe sem kerül. Kérjük, ne felejtse el kitölteni a személyi jövedelemadó-bevalláshoz mellékelt rendelkező nyilatkozatot, és kedvezményezettként jelölje meg a Magyar Rákellenes Ligát (adószámuk, amit be kell írnia: 19653417-2-43). Így máris hozzájárulhat ahhoz, hogy eggyel több boldog ember éljen köztünk! A rendelkező nyilatkozatot innen töltheti le!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra