Daganatos betegségek: miért jó, ha van rajtunk plusz kiló?

Ahogy a legtöbb súlyos betegséggel, úgy a daganatokkal is együtt jár az étvágy és a testsúly csökkenése. Bár a kezelés ideje alatt a testsúlyról viszonylag kevés szó esik, ez mégis fontos tényező lehet a beteg általános egészségi állapota, így a gyógyulás miatt is.

Az utóbbi években vizsgálatok igazolták, hogy a testsúly megtartása hozzájárul a daganatellenes kezelések sikeréhez - olvasható a Daganatok.hu portálon. Megfelelő tápláltsági állapot mellett a beteg jobban tolerálja a daganatellenes kezeléseket, szervezetében a gyógyszerek hatóanyaga nagyobb hatásfokkal szívódik fel, kevesebb szövődmény jelentkezik. Nagyon alacsony testsúly vagy nagyfokú súlyvesztés esetén a kezelések megszakítására is szükség lehet.

A tumoros betegek több mint fele, mire gyógyító kezekbe vagy kórházba kerül, testsúlyának legalább tizedével nyom kevesebbet. A fogyás a tumor miatti alultápláltság jele, sokszor a daganat létére is így derül fény. Hogy miért veszélyes ez, arról az alábbi cikkünkben írtunk!

Hogyan előzhető meg a súlycsökkenés?

Elsősorban energiában és tápanyagokban gazdag élelmiszerek fogyasztását javasolják a betegeknek, ezekből ugyanis már kisebb mennyiségben is értékes táplálékhoz juthat szervezetük.

Daganatok: miért jók a plusz kilók?
A daganatos betegségek hirtelen testsúlycsökkenéssel járhatnak

Bizonyos speciális tápszerek energiatartalma 1 deciliterben 150-240 kcal, tehát 2,5 - 4-szerese a tehéntej energiatartalmának, így az étvágycsökkenés mellett is biztosítható a megfelelő energiabevitel. Hasznos lehet, ha a beteg rendszeresen méri a testsúlyát, és dokumentálja azt.

Hirtelen fogyásnál mindenképpen javasolt felkeresni a háziorvost, akinek a testsúly változását követő papírokat is érdemes megmutatni. Az orvos ebből következtetni tud a fogyás okaira és javasolhat bizonyos vitaminokat és kiegészítő táplálást, amivel a beteg visszanyerheti erejét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra