Minden 40 feletti nőnek szüksége lenne emlőszűrésre

Egy új kutatás arra vall, hogy minden nőnek, aki elkerülte a 40-et, szüksége volna emlőrákszűrésre, mert ezzel megfelezhetné egy súlyos betegség kockázatait.

A felfedezés nagyon fontos, mert az eddigi útmutatók csak azt javasolták, hogy a nők évente ismétlődő mammográfiás szűrése 45 és 50 éves koruk között kezdődjön meg. De eddig a mostani eredmények alapján nem lehet várni.

„A 40 és 44 éves kor közötti páciensek vizsgálatánál megállapították, hogy az átlag feletti emlőrák kockázata 50 százalék feletti, és ezért s mammográfiás szűrés 40 éves korában való elkezdésének jogossága nyilvánvaló” – mondta dr. Jennifer Plichta, a General Hospital and Brigham illetve a bostoni női kórház vezető kutatója.

Minden 40 feletti nőnek szüksége lenne ismétlődő emlőrák elleni szűrésre

A tanulmány azt is megállapította, hogy a nők jelentős százalékának szüksége volna más emlőszűrési módszerekre is, beleértve a mell MRI-t és a genetikai vizsgálatokat. „Úgy véljük, a formális kockázatelemzés alapvető fontosságú a nők 40-44 éves korosztályában, hogy azonosítsuk azokat, akiknél szükséges 40 évesen a mammográfiás szűrés elkezdése, és akiket MRI és genetikai vizsgálatoknak kellene alávetni” – mondta dr. Plichta.

Az emlődaganat rengeteg életet követel, a nők esetében ez az egyik leggyakoribb halálok, annak ellenére, hogy az időben felfedezett daganatot jól lehet kezelni és a túlélési esélyek is igen jók. Részletek! Az emlősebészek amerikai társasága (ASBS) szerint is előrehozható a szűrések kezdetének időpontja, és 45 éves kor előtt el kell végezni az első vizsgálatot, ha a számított élettartamot 15 százaléknál nagyobb valószínűséggel veszélyezteti a daganatos betegség. Azokat a nőket pedig MRI szűrésnek is alá kell vetni, akiknél a mellrák kialakulásának kockázata az életük folyamán meghaladja a 20 százalékot. S akiknek a genetikai mutáció miatti esélye 5 százaléknál magasabb a mellrákra, a genetikai vizsgálatokat is el kell végezni.

A kutatók azt is megállapították, hogy a vizsgálatba bevolt 900 nő 32 százaléka elégítette ki a rendszeres MRI szűrés, és 25 százalék a genetikai vizsgálatok kritériumait.

Forrás: Health

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra