Meghalt a rákgyógyítással kísérletező feltaláló

Hetvennyolc éves korában meghalt Kovács Ádám feltaláló, vállalkozó, a Celladam cégcsoport alapítója - közölte a család. Kovács azt állította, találmánya a rákot is gyógyítja.

Kovács Ádám 1983-ban a daganatos betegségekről alkotott elméletével került az érdeklődés középpontjába. Feltevése szerint a szervezet kóros folyamatai a vérből már korai stádiumban kimutathatóak, a rosszindulatú sejteket pedig nem elpusztítani, hanem gyógyítani kell - írja az Index.hu.

rákkutató
Laboratóriumi művelet rákos őssejtekkel. A Celladamot sohasem törzskönyvezték

A Celladam fantázianevű, rákellenesként hirdetett készítményét 1984-ben szabadalmaztatta, akárcsak a Celladam-tesztnek nevezett diagnosztikai eljárását és egy lézerműtétes technikai megoldást. Kutatásait az állam is támogatta, de találmányát végül sosem sikerült gyógyszerként törzskönyveztetnie.

A Magyar Nemzet korábban arról számolt be: az immunológiai szakmai kollégium 1990-ben azt írta, eljárása "a rosszindulatú daganatos betegségek korai felismerésére alkalmatlan", a Celladam-teszt pedig "nem más, mint a hiszékeny emberek vámszedése".

Áttörést értek el az élő sejtek megfigyelésében a Debreceni Egyetem kutatói. A tudósok olyan egyedülálló videomikroszkópos rendszert építettek, amelynek használata új távlatokat nyit a rákkutatásban és a farmakológiában is. Részletek!

Az Országos Onkológiai Intézet pedig arra jutott: a Celladam nemhogy hatástalan, egyenesen mérgező. Kovács ennek ellenére egy idő után már azt mondta: készítménye hatásos a rák, az AIDS és a kergemarha-kór gyógyításában is.

Forrás: Index.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra