Megdöbbentő statisztika: tragikus sors vár a Playmate-ekre?

Kövessen minket!

Anna Nicole Smith múlt heti halála ismét ráirányította a figyelmet a modellek nehéz, botrányokkal teli életére és nem ritkán tragikus halálára. Anna Nicole Smith csak egyike annak a 25 egykori Playmate-nek, akik idő előtt vesztették életüket.Hármukat meggyilkolták, négyen túladagolásban haltak meg, szintén négyen autóbalesetben, tucatnyian rákos megbetegedésben veszítették életüket, de olyan is akadt, aki repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el.Anna Nicole Smith halála kísértetiesen hasonlít példaképéhez, Marylin Monroéhoz, aki 36 évesen túladagolásban veszítette életét.A The Sun összegyűjtötte a tragikus körülmények között elhunyt korábbi Playmate-ek listáját - ebből válogattunk. (Zárójelben a hónap, amikor az újságban szerepeltek.)Linné Ahlstrand (1958.július)A szőke hölgy 1967-ben, 30 évesen halt meg rákban.Elisa Rebecca Bridges (1994. december)Heroin és amfetamin túladagolásban hunyt el 2002-ben, 28 éves korában.Tonya Crews (1961. március)Egy indián rezervátumban nőtt fel, szintén 28 évesen, 1966-ban veszítette életét autóbalesetben.Claudia Jennings Először recepciós volt a lapnál, onnan küzdötte fel magát a modellségig, majd B-kategóriás filmekben szerepelt. Kábítószerfüggő volt, de nem állt drog hatása alatt, amikor elaludt autója volánjánál és balesetben életét veszítette 1979-ben, 29 éves korában. Cikkünk folytatódik, lapozzon!  1 
 2  Következő oldal »
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt változóan, többször erősebben felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható, néhol futó hózápor lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag