Másodpercek alatt kimutatható a rák

Tíz másodperc alatt azonosítja a rákos szövetet egy tollformájú kézi műszer, amelyet a Texasi Egyetem tudósai fejlesztettek ki.

A kutatók szerint a műszer "gyorsabbá, biztonságosabbá és pontosabbá" teheti a daganat eltávolítását. Azt remélik, hogy használatával elkerülhető, hogy a beteg szövet maradványai a szervezetben maradjanak - írták a Science Translational Medicine című szaklapban . A tesztek szerint a toll az esetek 96 százalékában pontosan diagnosztizált.

40 felett: így kerülhető el a rák Amerikai kutatók új tanulmánya szerint a negyven év feletti nők évenkénti szűrésével megelőzhető a legtöbb mellrák miatti halálozás. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Jövőre műtétek közben is alkalmazzák

A MasSpec Pen nevű eszköz a rákos sejtekre jellemző anyagcsere felismerésével működik, szaporodási és növekedési ütemük miatt ugyanis kémiájuk nagyon eltér az egészséges szövetek anyagcseréjétől. A tollat a rákgyanús területhez érintik, ahol apró vízcseppet bocsát ki. Az élő sejtek vegyi anyagai a vízbe jutnak, a toll pedig visszaszívja, hogy analizálják.

A tollat ezután egy tömegspektrométerbe helyezik, amely több ezer vegyi anyag tömegét képes megmérni minden másodpercben. Az eredmény - a "kémiai ujjlenyomat" - alapján az orvosok eldönthetik, hogy egészséges vagy rákos szövetet vizsgálnak-e. A kutatók 253 mintán tesztelték a tollat. Azt tervezik, hogy a tesztek folytatásával tovább finomítanak rajta, mielőtt jövőre műtétek közben is kipróbálják.

A készüléket hamarosan műtétek közben is kipróbálják
A készüléket hamarosan műtétek közben is kipróbálják

A daganateltávolító műtétek pontosságát korábban is igyekeztek fokozni: az Imperial College London tudósai olyan kést fejlesztettek, amely érzékeli, "kiszagolja", hogy rákos daganatot távolít-e el. A Harvard egyik kutatócsoportja pedig lézerrel vizsgálja, hogy milyen kiterjedésű agydaganatot kell eltávolítani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra