Lokalizált prosztataráknál nem kell kezelés?

A lokalizált prosztatarákban szenvedő férfiaknál kicsi a kockázata annak, hogy a diagnosztizálást követő tíz évben meghaljanak, akár megműtik őket, illetve sugárkezelést kapnak, akár nem - állítja egy amerikai tanulmány.

A kutatást, amelynek eredménye a New England Journal of Medicine legutóbbi számában jelent meg, 50. és 69. életévük közötti betegek részvételével végezték el. Az 1643 beteget véletlenszerűen választották ki, egy csoportjuknál műtéttel távolították el a daganatot, a másik csoport résztvevői sugárkezelést kaptak, a harmadik csoportbelieket pedig szoros megfigyelés alá helyezték. Ez utóbbi rendszeres klinikai prosztatavizsgálattal, szövetmintavétellel és PSA-szint mérésével jár.

A betegség megállapítása után tizenhét paciens halt meg, nyolcan a megfigyeltek csoportjából, öten a műtöttek közül és négyen a sugárkezelésen átesettek közül. A megfigyeltek között lévőknek nagyobb volt az áttét kialakulásának kockázata. Az áttét azonban nem mutatott jelentős különbséget a daganat, illetve a más okok kiváltotta halálozási kockázat között.

"A kutatásból arra lehet következtetni, hogy a lokalizált prosztatarákban szenvedő férfiaknál a szoros megfigyelés nem jelent sokkal nagyobb veszélyt, és elkerülhetőek a sebészeti beavatkozásnak a szexuális aktivitásra és a belekre gyakorolt káros mellékhatásai" - vélte John Burn, brit Newcastle-i Egyetem genetika professzora, aki maga nem vett részt a kutatásban.

A PSA-szint mérése fontos a prosztatarák vizsgálata során

Egy idén megjelent tanulmány szerint az Egyesült Államokban diagnosztizált férfiak 40-50 százaléka választja a szoros megfigyelést. Az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) szerint a prosztatarákban szenvedő férfiak többsége túléli a betegséget. A betegség lassú lefolyású, de egyes esetekben végzetes lehet.

Nyírády Péter egyetemi tanár szerint az idejében felfedezett prosztatarák gyógyítható, ezért fontos, hogy a kellemetlen vizsgálat ellenére minél többen elmenjenek a szűrésre. Részletek!

Egy független szakértőkből álló, a szövetségi kormány által felkért csoport 2012-ben azt ajánlotta, hogy ne végezzenek rutinjellegű PSA-szűréseket. A csoport szerint számos daganat soha nem nő meg akkorára, hogy a páciens életét veszélyeztetné, és a műtéti, illetve sugárkezelés gyakran fölösleges, ugyanakkor káros mellékhatásokat okoz.

Az Egyesült Államokban évente mintegy 181 ezer prosztatarákot diagnosztizálnak, 2016-ra a becsült halálesetek száma 26 ezer.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra