Leukémia: óriási áttörés a gyógyításban

Először sikerült laboratóriumban létrehozni olyan emberi őssejteket, amelyek a vérünk előállítását végzik. Ezeket egyszer olyan betegek kezelésére használhatják majd csontvelő-átültetés helyett, akiknek vérképzési problémáik vannak, vagy leukémiások. Ezenkívül átömlesztési céllal is elő lehetne állítani vért.

Az egészséges felnőttekben a csontvelőben találhatóak meg a vér-őssejtek, amelyek előállítják a szervezet számára szükséges vörös- és fehérvérsejteket, illetve vérlemezkéket. "Ezek amolyan mestersejtek" - mondta George Daley, a Harvard Orvosi Karának szakértője. Ha ezek a sejtek nem működnek megfelelően, akkor a szervezet nem képes megfelelő mennyiségű vérsejtet fenntartani. Ennek eredményeként nem jut elég oxigén a test szöveteibe, ami pedig komoly betegséget okozhat, ha olyan szerveket érint, mint a szív.

őssejt
Az őssejtekkel előállított vér nagy áttörést hozhat több súlyos betegség gyógyításában

Az ilyen rendellenességekkel élő embereket általában egy egészséges donorból származó csontvelővel - benne a szükséges őssejtekkel - kezelik. A nehézség az egyezés megtalálása. Négy az egyhez az esélye, hogy működik a terápia, ha a csontvelő egy testvértől származik, de csak egy a millióhoz, ha idegen csontvelőt alkalmaznak - fejtette ki Daley.

A harvardi kutató és munkatársai emberi pluripotens őssejtekkel kezdtek el kísérletezni, amelyek képesek szinte bármely más testi sejtet létrehozni. A csapat olyan vegyületeket keresett, amelyek képesek arra ösztönözni ezeket az őssejteket, hogy vérsejtekké váljanak. A vértermelésben részt vevő gének tanulmányozása során sikerült olyan fehérjéket azonosítaniuk, amelyek ezeket a géneket szabályozzák, majd őssejtekre alkalmazták őket. A fehérjék számos kombinációját tesztelték, és végül öt olyat találtak, amelyek együttműködve arra ösztönzik az őssejteket, hogy vérsejtekké alakuljanak. Amikor ezeket egerekbe helyezték, az őssejtek az állatokban új vörös- és fehérvérsejteket, illetve vérlemezkéket hoztak létre.

Egy másik kutatócsapat is hasonló teljesítményt érte el felnőtt egerekből származó őssejtekkel. Raphael Lis, a Weill Cornell Medical College kutatója és kollégái az állatok tüdejéből vett sejtektől indult ki abból a megfontolásból, hogy az embriók hasonló sejtjei alkotják meg a szervezet első vérsejtjeit. Sikerült négy olyan tényezőt meghatározniuk, amelyek arra ösztönözték ezeket a tüdőből származó sejteket, hogy vérsejtekké alakuljanak át.

A felnőtt egerek szöveti sejtjeivel való munka során Lis és csapata arra jutott, hogy felnőtt személyekből vett sejtekkel a cél potenciálisan elérhető. Daley és munkatársai pedig olyan emberi őssejteket használtak fel, amelyek elméletileg a bőrsejtekből hozhatóak létre, és megerősítették a kilátást, hogy laboratóriumban előállított emberi vér lehet a következő lépés.

A laborban gyártott őssejtek még mindig nem állnak készen arra, hogy emberekben felhasználják őket - mondta Daley. Bár az összes egér egészséges volt a kísérletek során, fennáll a veszélye, hogy a sejtek mutációt és rákot okozhatnak. És a sejtek nem annyira hatékonyak a vérben, mint a testben. De mihelyt tökéletesíteni tudják az eljárást, képesek lehetnek kórházi használatra alkalmas vérlemezkéket és vörösvértesteket készíteni. Ezeknek a sejttípusoknak nincs magjuk, ezért nem képesek osztódni, és rákot sem tudnak okozni. Ezért reméli, hogy ezt az eljárást az elkövetkező néhány évben már felhasználhatják.

A legtöbb új vérsejt, amelyet testünk termel, a csontvelőből származik. Azoknál, akik leukémiában szenvednek, ezek az új vérsejtek mutálódnak és elrákosodnak. Aztán osztódni kezdenek, és tulajdonképpen így fejlődik ki a betegség. Részletek!

Végül Daley reményei szerint a laboratóriumi sejtek felhasználhatóak lesznek a vérátömlesztésre alkalmas teljes vér létrehozására is. Ezért nemcsak a vérellátás lenne megbízhatóbb, mint a véradókra alapozott rendszer, hanem a vér mentes lenne a betegségtől is. "Amikor új kórokozók jelennek meg, mint a Zika, mindig meg kell győződni róla, hogy a vér biztonságos-e. Az új eljárás viszont sokkal erősebb ellenőrzést tenne lehetővé a vér minőségét illetően" - fogalmazott a kutató.

Forrás: newscientist.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra