Korán felismeri a rákot az új vizsgálat

A mellrák diagnózisához dolgoztak ki új, gyors és kíméletes vérvizsgálatot a Heidelbergi Egyetem klinikájának kutatói.

Csak néhány milliliter vér szükséges ahhoz, hogy az új eljárással kimutassák azokat a jelzőanyagokat, biomarkereket, amelyek a rák jelenlétét jelzik. A tesztet már ebben az évben elkezdhetik széles körben használni - jelentették be a kutatók csütörtökön.

A mellrák legfontosabb tünete Évente több mint kétezer magyar nő életét követeli a mellrák. A modern diagnosztikai eszközök segítségével korán felismerhető a betegség, de ehhez fontos, hogy minél többen részt vegyenek a szűrővizsgálatokon. Kattintson !

Olcsóbb, és korábban felismerhető vele a rák

Az új vérvizsgálat 75 százalékos pontossággal mutatta ki a tumort egy 500 mellrákos betegből álló csoportnál. Kétségét fejezte ki a Német Rákkutató Központ szóvivője, aki szerint spekuláció lenne bármilyen kommentár, amíg komoly tudományos lapban meg nem jelenik a tanulmány.

Korábban felismerhető az emlőrák az új vérvizsgálattal (Fotó: 123rf)
Korábban felismerhető azemlőrákaz új vérvizsgálattal (Fotó: 123rf)

Tanja Fehm, a Düsseldorfi Egyetem női klinikájának igazgatója elmondta, hogy a hír izgalmas, de több időre lesz szükség, amíg az új vizsgálatot rutinszerűen alkalmazhatják, mivel "sok kérdésre még nincs világos válasz". Christof Sohn, a Heidelbergi Egyetemi Klinika egy kutatója a Bild napilapnak elmondta, hogy a teszt korai figyelmeztetés lehet, melynek alapján a pácienst további vizsgálatokra lehet küldeni. Az új vérvizsgálat korábban ismerheti fel a rákot és olcsóbb, mint a képalkotó eljárások, mint a mammográfia .

A német szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint 2016-ban a mellrák volt a nők körében a leggyakoribb daganatos halálozási ok az országban, 18 570 áldozatot követelt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra