István + László = egy kórház

Ez év derekától összevonják a Fővárosi Szent László Kórházat és a Szent István Kórház és Rendelőintézetet, az előző intézmény önállósága megszűnik, a jogutód az István-kórház lesz - hagyta jóvá a főváros egészségügyi bizottságának előterjesztését a Fővárosi Közgyűlés. A jelenlegi 2500 fős dolgozói kör 140-nel lesz kisebb, s több mint 300 millió forint évi működésiköltség-mérséklés várható. A létszámcsökkenés elsősorban a 65 évnél idősebbeket érinti. Végkielégítésre 150 millió forintot kértek a fenntartó önkormányzattól.

Az egyesülést elsősorban szakmai indokok miatt közel egy éve kezdeményezték - mondta a Világgazdaságnak Radnai Zoltán, az István-kórház főigazgató főorvosa. A legkorszerűbb és a speciális gyógyítói osztályok mindkét helyen megmaradnak, a kevésbé korszerűek feladatát a másik intézményben folytatják. Így a Lászlóban a fertőzőbeteg-osztályok, az infektológia, a fül-orr-gégészet és az onkológia megmarad. Ez utóbbi bázisán komplex onkológiai ellátási formát alakítanak ki, s tervezik a rehabilitáció kialakítását is. A László fül-orr-gégészeti osztályának megmaradását az indokolja, hogy sok esetben e szervek alapbetegségéből indul ki a súlyos agyhártyagyulladás. Az István-kórházban viszont a sebészet marad meg, mert ennek az intézményben 1930 óta komoly hagyományai vannak. Az üzemgazdasági feladatok összevonásáról tetemes költségmegtakarítás várható.

A főigazgató úgy látja: a betegellátás színvonala azonnal érzékelhetően javul majd, ám a gazdaságossági hatások csak 1-1,5 év múlva érezhetők.

Leszögezte azt is: az összevonás nem függ össze a kórházi kapacitások csökkentésével, így annak az összevont kórházra való hatását nem ismerik. Az ágyszámcsökkentés indokolt, az orvosok magatartásával is összefügg: csak nyomós okkal tartsák kórházban a beteget. NTE

x

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra