Idő előtti klimax a cigarettától (2)

A dohányzó nőket gyorsabban érheti el a klimax, legalábbis erre jutottak a legfrissebb kutatások, miközben mind több a nikotinra szokott hölgy. Arányuk nálunk ma már harminc százalék, s a várandósok közül is minden ötödik füstöl rendszeresen.

A dohányzó nőknél 59 százalékkal nagyobb az esélye a korábbi klimaxnak, s a láncdohányosoknál a kockázat megduplázódik - ezt igazolták a napokban az Oslói Egyetem kutatói. Azoknál a nőknél viszont, akik a változó- kor beköszönte előtt tíz évvel hagyták abba a dohányzást, jóval kisebb az esélye, hogy 45 éves koruk előtt jelentkezzen a klimax. Minél hamarabb hagynak fel szenvedélyükkel, annál kisebb a kockázata, hogy a szokásos idő előtt kelljen szembesülniük az idősödés egyértelmű jeleivel - mutattak rá a dán tudósok. A kutatók egyébként a passzív dohányzás és az idő előtti klimax esetleges összefüggését is vizsgálták, de ott nem találtak kapcsolatot a kettő között, ahogy vizsgálataik szerint a kávé- vagy alkoholfogyasztás sem hat a változókor előbbre tolódására.

A most nyilvánosságra került eredmény csak tovább bővítette a dohányzás nők számára káros következményeinek lajstromát. A nők szervezete - akár passzív dohányosként is - érzékeny a tüdőrákra. Nőknél 1950 óta hatszáz százalékkal nőtt a tüdőrák gyakorisága. De szoros összefüggés lehet mind az aktív, mind a passzív dohányzás és az emlőrák között, s a fogamzóképesség, a fejlődő magzat vagy a csecsemők életére is kihathat a káros szenvedély. A dohányzás például azzal csökkenti a fogamzóképessé-get, hogy gátolja a petesejtek érését. Mindez pedig akár két-három évvel is meghosszabbíthatja a megtermékenyülést. Ám amint felhagy valaki a káros szenvedéllyel, akár két-három hónapon belül visszaáll a "régi" rend.

De a szoptatás időszakára is kihat a dohányzás. Kevesebb prolaktin (tejelválasztást segítő hormon) termelődik az anya szervezetében, így a dohányzó nőknek kevesebb és rosszabb minőségű tejük van, a várhatóan szintén a dohányzás miatt amúgy is kisebb súllyal világra jött csecsemők pedig a gyengébb táplálékkal kevesebb esélyt kapnak, hogy utolérjék fejlettebb társaikat. A nikotin és még számtalan más káros anyag is bekerül az anyatejbe, ami a kellemetlen ízén kívül számos betegséget is okoz a babáknál. E riasztó adatok ellenére a felmérések szerint a nők harminc, ezen belül is a várandós nők húsz százaléka dohányzik.

Ráadásul, míg 1995-ben a 18-24 éves fiatal nőknek csupán egynegyede dohányzott, addig mára ebben a gyermekvállaló korosztályban a dohányosok száma 42 százalékra emelkedett. Éppen ezért indított el az Országos Tisztifőorvosi Hivatal népegészségügyi főosztálya és a Lilly Hungária Kft. egy programot a dohányzásról való leszokás, leszoktatás népszerűsítésére. Az "Elég! - Nők a dohányfüstmentes életért!" - akcióban széles összefogást hirdettek, kapcsolatépítést kezdeményeztek a különböző társadalmi szervezetekkel, egészségügyi döntéshozókkal, kórházakkal, civil szervezetekkel, médiával, pedagógusokkal, a politika képviselőivel.

A lehetőség a változtatásra pedig nem is kicsi, hiszen a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, akik négy hétig nem gyújtanak rá, azoknak legalább 30 százaléka egy évig nemdohányzó marad, s 16-18 százalékuk végleg abbahagyja ezt a káros szenvedélyt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra