Hétféle rákot okozhat az alkohol

Az alkoholfogyasztásról régóta tudott, hogy köze van a rák kialakulásához. Korábban elsősorban a májrákkal hozták kapcsolatba, de ma már világos, hogy a daganatos megbetegedések más fajtáinak kialakulását is elősegítheti.

Az Addiction című szaklapban jelent meg az a tanulmány, amely szerint összesen hét ráktípusról derült ki eddig, hogy már a mérsékelt alkoholfogyasztás is elősegítheti a kialakulásukat: a máj mellett a torok, a gége, a nyelőcső, a bél, a vastagbél és a mell sejtjeinek elrákosodásáért is felelhet.

Bár a megbetegedéseknek nem az alkohol a fő oka , a vezető okok között egyértelműen szerepel. Nagyjából félmillió ember halt meg 2012-ben alkohol által kiváltott rákban. Ráadásul, bár nem olyan mértékben, mint a fenti hét fajtánál, de a kapcsolat kimutatható az alkohol és a bőrrák, a prosztatarák illetve a hasnyálmirigyrák között is.

Egy nemrégiben készült felmérés szerint az emberek csaknem 90 százaléka nem társítja az alkoholfogyasztást a rák kialakulásának fokozott kockázatához - állapította meg egy brit vizsgálat. A tanulságok számunkra is fontosak. Részletek!

A tanulmány szerzője, Jennie Connor azt nyilatkozta, hogy bár a legnagyobb kockázattal azok szembesülnek, akik a legtöbbet és leggyakrabban isznak, már az alkalmankénti, mértékletes alkoholfogyasztás is bizonyítottan hajlamosít a rákos megbetegedések kialakulására.

A 200 féle rák jelentős része megelőzhető lenne az alkholfogyasztás és a dohányzás elhagyásával

A ráknak több mint 200 fajtája létezik, és mindegyik több különböző tényező hatására alakul ki, amelyek közül egyesek jobban latba esnek a többinél. A témában végzet kutatások eredményei azt mutatják, hogy jó részük megelőzhető, illetve csökkenthető a kialakulásuk esélye, kiváltképp a dohányzás és a alkoholfogyasztás elhagyásával. Bár a rákgyógyítás évről-évre fejlődik, és egyre hatékonyabb kezelések állnak rendelkezésre, jelenleg a megelőzés a legbiztosabb védekezés a daganatos kórokkal szemben. Forrás: iflscience.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra