Hatalmas magyar eredmény a rákkutatásban

Majoros István professzor találmánya, a dendrimer képes célzottan elpusztítani a beteg sejteket.

A magyar rákkutatás eddigi legnagyobb eredménye lehet, ha embereken alkalmazva is hatásosnak bizonyul a dendrin nevű mesterséges molekula.

Ahogy a tudós a 168 Órának adott interjújában elmondta, a sejt afféle trójai falóként képes gyógyszert eljuttatni a rákos sejtekhez, amelyek a számukra fontos vitamin reményében bekebelezik azt, ezáltal a hagyományos, a szervezetben komoly károkat okozó kemo-, és sugárterápia szükségtelenné válhat.

Az új módszer ugyan csak a már kialakult rákbetegség kezelésére alkalmas, adagolása viszont igény szerint módosítható, és semmilyen mellékhatása nincs.

Az 1990 óta az Egyesült Államokban élő professzor bizakodó az új módszer humán alkalmazásával kapcsolatban, mint mondta, az egereken végzett kísérletek során sikeresen pusztították el az állatoknál jelentkező emlőrákot. Jelenleg is folynak az állatkísérletek, és valószínű, hogy a dendrin használatával gyakorlatilag bármilyen ráktípus ellen felveheti a harcot az orvosok.

A felfedezést világszerte lelkesen fogadta a szakma, Michigan állam például jelentős összeggel támogatja a professzor kutatásait. Majoros István szerint az Egyesült Államokban minden feltétel adott a kutatásokhoz, igaz, hogy évente szigorúan ellenőrzik a kutatócsoportokat és a támogatásokat az elért eredményekhez igazítják. A tudós azonban elmondta: számára nem a pénz, hanem a betegek a fontosak, ezért mindent elkövet, hogy a hazai rákkutatás színvonala is magasabb legyen.

x

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra