Három helyett két HPV-oltás is elég

A korábban ajánlott három helyett két védőoltás is elég a 11-14 évesek körében a nemi úton terjedő és többféle rákot okozó humán papillomavírus (HPV) ellen az amerikai járványügyi központ, a CDC szerint.

A CDC igazgatójának közleménye szerint a 11-14 éves gyerekek esetében két, legalább hat hónap különbséggel beadott HPV-oltás is "biztos és tartós" védelmet nyújt a HPV-okozta rákbetegségek, köztük a méhnyakrák ellen. Tom Frieden úgy véli, az új ajánlás több amerikai fiatal számára teszi elérhetőbbé, elfogadhatóbbá a védőoltást.

vakcina
A HPV-oltás egyre egyszerűbben nyújthat biztonságot. Megelőzni a rákot

A nagyobb gyerekek és a fiatal felnőttek (15-26 évesek) esetében továbbra is három vakcinát tart szükségesnek az amerikai betegségmegelőzési központ.

A HPV a leggyakoribb nemi úton terjedő betegség, a vírus a legtöbb rákhalálozást okozza a nők körében világszerte. Mivel szemölcsöket is kiválthat a nemi szerveken és rákot okozhat a szájüregben, a hímvesszőn és a végbélben is, a védőoltást mindkét nemnek ajánlják.

Magyarországon kétféle védőoltás is elérhető, de a nagyfokú tájékozatlanság és az interneten terjedő tévhitek miatt még mindig nagyon kevesen élnek a megelőzés lehetőségével. Az alábbiakban összeszedtük a legjellemzőbb tévhiteket és azok cáfolatát. Részletek!

Az Egyesült Államokban a 11-12 évesek esetében ajánlják a védőoltást, még időben ahhoz, hogy a nemi élet megkezdése előtt védetté váljanak a papillomavírussal szemben. Az ajánlás ellenére a lányok kétötöde és a fiúk háromötöde nem kapja meg a vakcinát. Az Egyesült Államokban évente 27 ezer embert diagnosztizálnak HPV-vel összefüggésbe hozható rákbetegséggel.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra