Gyógyszerrel sorvasztható daganatok

A vastagbél- és végbélrák - pedig a daganatos betegségek közül a tüdőrák után ez okozza nálunk a legtöbb halált - nem áll a figyelem középpontjában.

Ezért is választotta a Magyar Rákellenes Liga és a Meggyógyulhatsz Egyesület ezt a betegséget az idei Nemzeti Rákellenes Nap fő témájának. A szombati, immár 15. Nemzeti Rákellenes Napon neves szakemberek tartottak a mintegy 300 fős hallgatóságnak előadásokat tájékoztatták a Weborvost a szervezők.

Mit mondanak a statisztikák?

A vastagbél és végbél daganat gyakorisága világszerte emelkedő. Különösen igaz ez az állítás a világ gazdaságilag fejlett országaira. Statisztikai adatok szerint napjainkban átlagosan 20 emberből 1 szenved vastagbél és végbél daganatban. Az összes daganatos megbetegedéseknek pedig közel 15%-a vastagbél és végbél daganat. A betegség 5 éves túlélése annak stádiuma szerint különböző, 10 % és 80 % között mozog. Az 5 éves túlélés azonban országonként is nagy különbséget mutathat.

A vastagbél és végbél daganatok előfordulása hazánkban is fokozatosan emelkedő számot mutat. 2005-ben Magyarországon több mint 9000 új vastag és végbél daganatot igazoltak. E betegség következtében elhunytak száma pedig közel 5000 évente.

Megelőzés, szűrés, kockázati tényezők

A vastagbél- és végbélrák pontos oka, hasonlóan a többi daganatos megbetegedéshez nem ismert.

Azonban számos kockázati tényező ismert:

- idős életkor, 50 év felett gyakoribb e daganat előfordulási gyakorisága

- magas zsír és kalóriatartalmú, rostban szegény étrend

- polipok - amelyek a vastagbél és végbél falának jóindulatú daganatai - is hajlamosíthatnak vastagbél- és végbélrákra

- gyulladásos vastagbél betegségek stb...

Sajnos, ma még nem tudjuk megelőzni ezt a betegséget. Szűrésének kétféle módja van, a széklet vizsgálata illetve az időszakonkénti béltükrözéses vizsgálat.

Kezelés

A kezelés eredményessége nagy mértékben függ a komplex onkológiai ellátástól. Ezért törekedni kell a beteg olyan klinikai onkológia osztályon történő ellátására, ahol a kezelés valamennyi feltétele adott a legkorszerűbb gyógyításhoz. A vastagbél daganat kezelésében természetesen a sebészi beavatkozás jelenti az elsődleges ellátást, azonban a gyógyulási eredmények javulásában a gyógyszeres kezelésnek, illetve sugárkezelésnek is meghatározó jelentősége van. E hármas kezelési egységen belül az elmúlt évtizedben a gyógyszeres kezelésben voltak észlelhetők a legjelentősebb változások.

"Az igazi áttörést a molekuláris célzott terápiák megjelenése hozta. E készítmények új lendületet adtak a vastagbélrák gyógyszeres kezelésében. E készítményekkel a korábban reménytelennek látszó betegek ellátásában is tudunk terápiás alternatívát nyújtani" - nyilatkozta prof. Bodoky György onkológus főorvos, a Nemzeti Rákellenes Nap egyik előadója.

Új hatásmechanizmuson alapul a daganatok érképződésének gátlása

Az érképződés gátlás azt a forradalmi újítást jelenti, hogy ma már gyógyszeresen lehetséges az új daganatos erek képződését meggátolni azáltal, hogy elvágják a daganat tápanyag utánpótlását biztosító érhálózatot. A gyógyszer hatását úgy lehetne szemléletesen leírni, hogy a daganatnak éppannyira szüksége van érellátásra, mint egy hadseregnek utánpótlásra. Ha a daganat érellátását lebombázzák, megszakítják az utánpótlási útvonalakat, azaz ereket, így a daganat tápanyag hiányában "éhezik", majd sorvadni kezd, növekedése saját erek nélkül megáll.

2006 óta Magyarországon is elérhető az a gyógyszeres daganatos érképződést gátló kezelés, mely specifikusan megköti a daganat által termelt, az erek növekedését előidéző anyagot, ezáltal megakadályozza a daganat érképzését. Az új erek képződése megáll, a daganat nem tud tovább növekedni, a daganat kezd visszafejlődni. Fontos megjegyezni, hogy az érképződést gátló kezeléssel nem kell addig várni, amíg az egyéb kezelések kudarcba fulladnának az áttétes betegség kezelése során.

Az érképződést gátló egy korszerű, célzott onkológiai kezelést tesz lehetővé. Nincsenek a kemoterápiára jellemző mellékhatásai (hajhullás, fokozott hajlam fertőzésekre stb..), a hatásmechanizumusából adódóan más jellegű mellékhatásai vannak, amiket a kezelőorvos nyomon tud követni a gondozás során. Kemoterápiával célszerű együtt alkalmazni és együttes alkalmazásukkal a jelenlegi leghosszabb túlélési eredmények érhetőek el, jó életminőségben. Az érképződést gátló szert infúzióban adják be, 2-3 hetenként adagolva.

Érképződést gátló kezelés ma már az áttétes vastagbél- és végbélrákon kívül, áttétes emlőrákban is engedélyezett, szintén első vonalbeli kezelésként.

2007-04-22 11:30

Forrás: Weborvos

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra